Három
cáfolhatatlan érv a háromsággal szemben
Lassan
kétezer éve tart a vita a Biblia Istenéről, hogy az valóban egy
Isten (egyetlen személyben), vagy három-egy Isten három
személyben. Úgy tűnik, hogy eldönthetetlen a kérdés, legalábbis
abból, hogy mindkét nézet mellett sokan tesznek hitet, de
legtöbben mégis amellett vannak, hogy Isten valójában három-egy
Isten – annak ellenére, hogy a Biblia semmi olyat nem tanít, hogy
három valóságos Isten tesz ki egyetlen Istent.
Már
az Istentől kapott józan ész (már akinek van) is azt diktálja,
hogy ha három valóságos Istenről beszélnek, akkor az nem lehet
egy, hanem három. Mert ha valóságos isteni személy az Atya, a Fiú
és a szent szellem, akkor az három valóságos Isten és nem egy.
Isten akkor egy, ha csak az Atya egyedül valóságos Isten, és a
másik kettő nem (még ha ezt sokan is állítják).
Érdekes
módon pontosan ezt tanítja a Biblia. Ennek ellenére a
háromsághívők szerint arra is van számtalan igei bizonyíték,
hogy a másik kettő is valóságos Isten, ennélfogva mégiscsak
három-egy az Isten. És ebben a nézetükben annyira bizonyosak,
hogy az üdvösségüket is kockára teszik, amikor teljes
meggyőződéssel kiállnak a nézetük mellett. Ezek után felmerül
a jogos kérdés, hogy valójában el lehet-e dönteni kétséget
kizáróan, hogy kinek van igaza? A válasz az, hogy a Szentírásban
Isten gondoskodott meggyőző bizonyítékokról az Ő egyedüli
személyazonosságát illetően.
Három
ilyen bizonyíték biztosan van, mégpedig három görög
szóhasználat szerint, amely teljesen megkülönbözteti az Atyát
(mint ho theoszt/az Istent) a Fiútól (mint theosztól). Ez a három
a következő:
A
hüpszisztosz
(legfőbb,
legmagasztosabb, legmagasabban lévő, strong száma: G5310).
Előfordulási helyek: Máté 21:9; Mk 5:7; 11:10; Lukács
1:32,35,76; 2:14; 6:35; 8:28; 19:38; Cselekedetek 7:48; 16:17; Zsidók
7:1
Az
epi
panton
(mindeneknek felette, strong számuk: G1909; G3956) Előfordulásuk
Istennel kapcsolatban Róma 9:5; Efézus 4:6, (Károli)
A
heauton
(önmagára,
strong száma: G1438). Előfordulása Istennel, ill. Jézussal
kapcsolatban például: Ján 5:26
első
bizonyíték
Nézzük
először a hüpszisztoszt,
hogy miképpen használja azt a Szentírás. Ha megnézzük a fenti
összes Bibliában található igehelyet, akkor láthatjuk, hogy
Jézus Krisztust soha nem nevezi Legfelségesebb Istennek. Ellenben
pl. azt olvashatjuk:
„De
ama Magasságos (üpszisztosz)
nem
kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:”
(Csel 7:48).
„Mert
ez a Melkisédek
Sálem
királya, a felséges (üpszisztú)
Isten papja, a ki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal
találkozván, őt megáldotta,” (Zsid 7:1).
Nos,
ha Jézus Krisztus a Szentháromság szerint istenségében azonos az
Atyával, akkor h o l
(hüpszisztosz)
- legmagasabb, Legfelsőbb, Magasságos Isten a Jézus Krisztus?
Tanítja ezt a Szentírás valahol? Írja ezt a Szentírás valahol?
Sehol nem tanítja! Sehol nem írja! Hanem azt írja, hogy „Jézus,
a magasságos (üpszisztú)
Istennek Fia” - legalábbis ezt mondta egy ember, akiben
tisztátalan szellem volt. (vö. Márk 5:7)
Ezek
szerint a tisztátalan szellemek meg tudják különböztetni a
Magasságos Istent a Jézus Krisztustól, hiszen ők tudják, hogy
„Isten egy” (Jak 2:19), és maga Sátán sem állított mást
Jézusról, mint hogy Isten fia. (vö. Máté 4:4) Pál apostol
megtérése után ugyanezt mondta: „És azonnal prédikálá a
zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia.” (Csel 9:20)
Nem
érdekes, hogy ha valaki a kereszténységben (állítólag) megtér,
rögtön kezdi bizonygatni, hogy Krisztus az Isten! Isten emberré
lett Krisztusban! (Na és vajon milyen benne lévő szellem alapján
teszi ezt?) De ha az volna, akkor hüpszisztosznak
is kellene lennie, vagyis Magasságos Istennek – ha közöttük
semmi különbség nincsen.
Azonban
az a helyzet, hogy a Jézus Krisztus egyáltalán nem a Magasságos
Isten, soha nincs is magasságos Istennek nevezve, ennélfogva az
első cáfolhatatlan érv a szentháromság ellen a hüpszisztosz
szó használata, amely következetesen csak az Atyára alkalmazza
ezt a jelzőt.
[Az
igaz, hogy Jézus az egeknél magasságosabb (üpszéloterosz)
lett
(vö. Zsid 7:26), de ez csupán annyit jelent, hogy a mennyei/isteni
„Felségnek” (megalószünész)
jobbjára ült. (vö. Zsid 1:3) A Zsidók 8:1 ugyanezt mondja:
„Fő
dolog pedig azokra nézve, a miket mondunk, az, hogy olyan főpapunk
van, a ki a mennyei Felség (megalószünész)
királyi székének jobbjára üle,”. Ezek után már nem meglepő,
hogy akit „megalószünész-”nek
nevez a Szentírás, az megint csak nem Jézus Krisztus, hiszen a
harmadik hely, ahol ez a szó használva van, a Júdás 1:25-ben
található, és ott sem rá vonatkozik.
Továbbá
a „nagy (mega)
Isten” kifejezés is következetesen az Atyára vonatkozik, és
sohasem Jézus Krisztusra, (lásd: Tit 2:13; Jel 19:17); ill. a „nagy
(megalú)
Királynak városa” hasonlóképpen. – Máté 5:35; vö. Zsolt
48:2]
második
bizonyíték
A
következő bizonyító erejű kifejezés az
epi panton szóhasználata,
amely olvasható az Efézus 4:6-ban a következőképpen:
„Egy
az Isten és mindeneknek Atyja, A KI MINDENEKNEK FELETTE (epi
pantón)
VAN...” -, [de az nem azonos a Jézus Krisztussal]!!! Ezt tanítja
az Isten ihlette szöveg, és ezzel ellentétesen nem tanít sehol
semmit.
A
Róma 9:5-ben ugyanez található:
„és
akik közül való Krisztus hústest szerint – legyen áldott érte
a mindenek felett (epi
pantón)
való
Isten az eonokon át! Ámen.” (Konkordáns fordítás)
„és
közülük származott, természetes leszármazás szerint a Messiás.
Legyen Isten, aki legfőbb minden felett (epi
pantón),
áldott örökké! Ámen.”
(Az
Új angol Biblia, 1972)
„és
tőlük származott a Krisztus a test szerint. Isten, aki felette van
mindeneknek (epi
pantón),
áldott legyen örökké! Ámen.” (Új Világ fordítás, 2004.)
[NYELVTANI
SZERKEZET: Ezek a fordítások úgy tekintik a ho on szavakat, mint
egy független mondat vagy mellékmondat kezdetét, amely Istenre
vonatkozik, és áldást mond rá a tőle kapott gondoskodásokért.
Itt
és a Zsoltárok 68:18. LXX-ben az eulogetos „áldott” állítmány
a Theos, „Isten” alany után áll. Az „A grammar of the New
Testament” hetedik kiadás, Andover, 1897.p.551, című művében
G.B. Winer a következőt mondja: „amikor az alany alkotja a fő
fogalmat, különösen amikor az ellentétes egy másik alannyal, az
állítmányt utána lehet, ill. kell elhelyezni.” (Vö. Zsolt
68:18, LXX). Ezért a Róma 9:5-ben a ho on epi panton Theos
eulogetos stb. szavak Istenre vonatkoznak, s a szavak sorrendje
teljesen megfelelő, sőt nélkülözhetetlen is.”
A
Róma 9:5-ben található nyelvi szerkezet részletes tárgyalása
megtalálható a „The Aut-horship of the Fourth Gospel and
Critical Essays, by Ezra Abbot, Boston, 1888, a 332-438 oldalakon. A
345-346, és 432 oldalakon írja: „Itt azonban a ho on el van
választva a ho khristos-tól a to kata sarka által, amelyet az
olvasásnál szünetnek kell
követnie, mely szünetet meghosszabbít az a különleges hangsúly,
melyet a to szó ad a kata sarka szavaknak, továbbá az őt megelőző
mondat önmagában nyelvtanilag teljes és logikailag semmi további
kiegészítésre nem szorul, mivel csak a hústest tekintetében volt
Krisztus a Zsidók közül való.
Másrészt,
ahogy már ezt láttuk (a 334.oldalon), a közvetlenül előtte lévő
áldások felsorolását, melyet Krisztus eljövetelének
felbecsülhetetlen áldása koronázott meg, természetes módon
követi az Istennek szóló dícséret és hálaadás, mint annak a
Lénynek, aki mindenek felett uralkodik, mialatt szintén doxológiára
(Istent dicsőítő kifejezésre) utal a mondat végén levő Ámen
szó.
Az
összes nézőpontból, tehát a doxológiai szerkezet könnyűnek és
természetesnek látszik… A sarka után levő szünet természetes
voltát az a tény is jelzi, hogy pontot találunk ez után a szó
után az összes régi MSS (kézirat)-ban, amelyek ebben az esetben
tanúskodnak, név szerint az A,B,C.L… (kéziratokat) tudjuk
megnevezni, és az A,B,C,L… nagybetűs (kéziratokon) kívül
legalább 26 kis-betűs (kéziratot), amelyek pontot jeleznek a sarka
után, ugyanazt, amelyet általában tartalmaznak az aionas vagy az
Amen szavak után.” Ezért
a Róma 9:5 dicséretet és hálát ad Istennek.]
Ezek
a fordítások összhangban vannak az Efézus 4:6-al, vagyis hogy a
mindeneknek Atyja az az egy Isten, Aki mindeneknek felette van;
Akiről azt olvastuk, hogy hüpszisztosz
(Legfelségesebb), hogy
„nagy (mega)
Isten”, és hogy Őt nevezi a mennyei/isteni „Felségnek”
(megalószünész)
a Biblia – és nem Jézus Krisztust.
Ebből
természetesen az is következik, hogy a Róma 9:5-öt helytelenül
fordítják azok, akiket háromsághitük előítélete vezet, aminek
következtében Jézus Krisztust azonosítják Azzal az Istennel,
Akiről az előzőekben teljesen egyedülálló jellemzőket
olvashattunk.
Nyilvánvalóan
nem Jézus Krisztus a mindenekfelette örökké áldandó Isten, és
ezt az is bizonyít, hogy az eulogetos
(áldott)
szó az ÚSZ-ben csak a következő helyeken fordul elő: Márk
14:61; Luk 1:68; Róma 1:25; 9:5; 2Kor 1:3; 11:31; Efézus 1:3;
1Péter 1:3. Látható, hogy az, aki a szövegek szerint
áldandó-áldott,
az
az Istenre (JHVH/Jah/Jahve/Jehovára) vonatkozik, és sohasem
Jézus Krisztusra.
Ez
alól a Róma 9:5 miért lenne kivétel? Csak mert a dogmának ez
kedvez(ne)? Bizony hogy nem kedvez!
Ennélfogva
a második cáfolhatatlan érv a szentháromság ellen az epi
pantón szó
használata, amely következetesen csak az Atyára alkalmazza ezt a
jelzőt.
harmadik
bizonyíték
Hogy
mennyire következetesen tanítja a Biblia az Isten egyedüli és
egyetlenségét, arra a harmadik kiemelkedő példa a görög
ἑαυτον
(heauton
-magát,
stb.) szó használata. Figyeljük meg, hogy kire és hogyan
alkalmazza ezt a szót a Szentírás.
Jézus
Krisztussal kapcsolatos esetek:
„Jézus
pedig azonnal észrevevén magán (eautó)
, hogy isteni erő áradott vala ki belőle, megfordult a sokaságban,
és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat?” (Mk 5,30)
„És
elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza
vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle (eautú)
megirattak.” (Lk 24,27)
„Felele
azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú
semmit sem tehet önmagától (eautú)
hanem
ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik,
ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi.” (Jn 5,19)
„Ezek
után ismét megjelentette magát (eauton)
Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél; megjelentette
pedig ekképen” (Jn 21,1).
„A
ki adta önmagát (eauton)
a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz
világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint.” (Gal
1,4)
„Krisztussal
együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él
bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten
Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát
(eauton)
adta érettem.” (Gal 2,20)
„És
járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és
adta Önmagát (eauton)
miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó
illatul.” (Ef 5,2)
„Hogy
majd Önmaga (eautó)
elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen
szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen
szent és feddhetetlen.” (Ef 5,27)
„Hanem
önmagát (eauton)
megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá
lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember,
megalázta magát (eauton),
engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.”
(Fil 2,7-8)
„A
ki adta önmagát (eauton)
váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében,”
(1Tim 2,6).
„Ha
hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát (eauton)
meg nem tagadhatja.” (2Tim 2,13)
„A
ki önmagát (eauton)
adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és
tisztítson önmagának (eautó)
kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.” (Tit
2,14)
„Hasonnlóképen
Krisztus sem maga (eauton)
dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, a ki így
szólott hozzá: Én Fiam vagy te, ma szültelek téged.” (Zsid
5,5)
„A
kinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb
a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert
ezt egyszer megcselekedte, maga-magát (eauton)
megáldozván.” (Zsid 7,27)
„Mennyivel
inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által
önmagát (eauton)
áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti
lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő
Istennek” (Zsid 9,14).
„Nem
is, hogy sokszor adja magát (eauton)
áldozatul, mint a hogy a főpap évenként bemegy a szentélybe
idegen vérrel;” (Zsid 9,25).
Istennel
és Jézus Krisztussal kapcsolatban:
„Mert
a miként az Atyának élete van önmagában (eautó),
akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában (eautó)”
(Jn 5,26).
Istennel
kapcsolatban:
„Mert
a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test
miatt, az Isten az
ő (eautú)
Fiát
elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért,
kárhoztatá a bűnt a testben.” (Róm 8,3)
„Mindez
pedig Istentől van, a ki minket magával (eautó)
megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a
békéltetés szolgálatát;
Minthogy
az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával (eautó)
a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk
bízta a békéltetésnek ígéjét.” (2Kor 5,18-19)
„És
kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, a ki
az ő (eautú)
országába és dicsőségébe hív titeket” (1Thes 2,12).
„Mert
az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem
esküdhetett nagyobbra, önmagára (eautú)
esküdött.” (Zsid 6,13; vö. Tit 2,13; Jel 19,17. „nagy
Istennek”)
Látható,
hogy a Szentírás nem keveri össze Istent a Jézus Krisztussal,
amikor a ἑαυτον
(heauton)
szót használja velük kapcsolatban [de természetesen más helyeken
sem!] És amikor Istenről olvassuk, hogy önmagára (eautú)
esküdött, akkor nem esküdhetett nagyobbra, mivelhogy Ő
a legnagyobb
(mega)
(vö. Tit 2,13; Jel 19,17).
Ő
a „mindeneknek
felette (epi
pantón)
örökké
áldandó Isten”
(Róma 9,5; Eféz 4,6), a hüpszisztosz
(Legfelségesebb
- Csel 7:48; Zsid 7:1); a mennyei/isteni „Felség”
(megalószünész),
Akinek jobbjára ült Jézus Krisztus. (vö. Zsid 1:3; 8:1)
Ennélfogva
a harmadik cáfolhatatlan érv a szentháromság ellen az
(heauton)
szó használata, amely következetesen csak az Atyára alkalmazza
ezt a jelzőt abban az értelemben, hogy mivel nagyobbra nem
esküdhetett, önmagára (nem Jézus Krisztusra és nem a szent
szellemre) esküdött. (vö. Zsid 6:13)
konzekvencia
Három
abszolút és megdönthetetlen bizonyíték van tehát arra, hogy a
Biblia Istene nem azonos Jézus Krisztussal, hiszen önmaga (egy
személyben) az egyedül igaz Isten (vö. Ján 17:3), és nem Jézus
Krisztus.
Nincs
tehát Istentől kinyilatkoztatás arról, hogy Ő egy „három-egy”
Isten lenne, hiszen akkor mindháromról olvasnunk kellene, hogy
hüpszisztoszok, hogy mindhármukra esküdött az Isten, mivel
mindhárman mindenek felette örökké áldandó Istenek lennének,
stb. De nem olvassuk róluk, hanem csak az Atyáról egyedül. Ez
pedig teljesen megcáfolja az emberek által kitalált háromság
dogmáját, amelyet Istennel kapcsolatban határoztak meg a(z előre
megjövendölt) hitehagyásra vetemedett személyek a II. században.
(vö. Csel 20,29; 2Pét 2,1)
„Ez
az alapvető hitvallás, az Isten mint Atya, Fiú és Szentlélek,
még Róma idejében, tehát körülbelül a 2. évszázad második
felében jött létre.”
(Dr. H. Berkhof, Egyháztörténet,
2. kiadás, 43. rész)
„A
háromság tana az első dogma, amit az egyház teljes
öntudatossággal hozott forgalomba azon terjedelmes hitviták
alapján, melyek az első három évszázadot betöltötték.”
(Dr.
H. Schmidth, Herz. Real. Encikl. 16. kötet)
Innentől
kezdve két lehetőség van:
Vagy
alárendeli mindenki azokat a kijelentéseket a fenti három abszolút
bizonyító erejű Igének, amelyek Jézus Istenségével
kapcsolatosak, hogy „erős Isten” (Ézs 9,6); „egyszülött
Isten” (Ján 1,18); illetve olyan „Isten”, aki „az Istennél”
volt (Ján 1:1) -
vagy
pedig szembefordítja vele.
Vagyis
két út van:
Elvetni
a szentháromság dogmáját, vagy pedig az összes, állítólagosan
a szentháromságot igazoló igéket szembefordítani azokkal a
fentebb említett Igékkel, amik cáfolják, hogy Krisztus azonos
lenne a mindenek felette áldandó nagy Istennel, a Legfelségesebb
(hüpszisztosz) Atyával.
A
hitehagyott kereszténység ezt a második utat választotta. És
akik a „fonák dolgokat” beszélő, tanítványokat maguk után
vonó (vö. Cselekedetek 20:29-30, Károli ford.) kereszténységhez
tartoznak, ugyanezt a hitehagyott/eretnek utat követik.
Hogy
csak néhány eretnek nézet legyen megemlítve: Ha Jézus nem
Isten,- csak egy tökéletes ember - akkor meghalhatott egy másik
emberért. De az egész
emberiséget
csak
Isten képes
megváltani (a saját halála által). Ha Isten nem képes önmaga
megváltani az emberiséget, akkor nem
mindenható;
Krisztus csak emberként halt meg, de Istenként halhatatlan volt;
csak emberként kísértették meg bűnnel, de Istenként nem; hogy
bár az Atyától született, de mégis öröktől fogva létező
Isten, [ámbár hogy születhetett az, aki öröktől fogva van, és
hogy lehet az Atyának a Fia az, aki ugyanolyan kortalan, mint az
Atya?); hogy imádatra méltó (a proszküneó szó hódolat-féle
jelentését imádatként értelmezni), pedig Jézus tanította, hogy
az igazi imádók imádatának tárgya az Atya, hiszen az Atya keresi
az imádóit, és nem Jézus Krisztus. (vö. Ján 4,23-24); és hogy
Jézus önmagáról való kijelentéseit, hogy Istennek a Fia, úgy
tálalni, hogy Ő magáról azt híresztelte, hogy ő az Isten, (csak
ezt visszafogottan tette(?). Holott éppen nem azonosította magát
soha az Istennel! (vö. Márk 10:18) Stb.
Kiforgatják,
hogy az „Isten teremtésének a kezdete” (Jel 3,14), az nem azt
jelenti, hogy Isten vele kezdte meg a teremtését, mert akkor
borulna a háromság dogmája; hogy a „minden teremtménynek előtte
született” (Kol 1,15) sem azt jelenti, hogy Isten teremtésében ő
az első lény, aki létre lett hozva (vö. Példabeszédek 8:22),
hanem azt állítják, az elsőszülött az ebben az esetben rangot
jelent, és nem szó szerinti elsőséget a teremtésben. Elvetik,
hogy egy Istenünk van, az Atya (vö. 1Kor 8,6), Aki Jézus szerint
is az Isten (vö. Ján 6,27), az egy Isten (Ján 5,44), az egyedül
igaz Isten (Ján 17,3).
Kiforgatnak
mindent, ami az Atya egyedüli szuverén Istenségét igazolja, csak
hogy Jézus Krisztust és a szent szellemet egy szintre helyezzék az
Atyával. Állítják, hogy a misszióparancsban három isteni
személynek 'külön neve van' (holott az Atya-Fiú és szellem
[egyetlen] nevében való cselekedetről van szó. (vö. Mát 28:19)
De az a helyzet, hogy a hüpszisztosz (Magasságos) Istent nem tudják
kiforgatni, mivel az Jézusra nincs alkalmazva sehol, hiszen Jézus
Istensége minőségi értelmű, vagyis az Atya által felruházott
terjedelmű csak, de mégsem ő a mindeneknek felette lévő egyedüli
Isten (vö. Eféz 4,6), akire esküdött az Isten, hanem önmagára
esküdött, tehát nem a Fiára!
Mivel
nagyobbra nem esküdhetett, önmagára esküdött.
Nem
véletlenül mondta Jézus, hogy az Atya nagyobb nálam (vö. Ján
14:28), de ezt is kiforgatják.
Így
kétszeres a bűnük a háromság dogmáját kitalálóknak, mert nem
csak az egyetlen Istennek (az Atyának) az imádatát osztják meg a
dogmájukkal, hanem még nagyon sok bibliai idézetet Jézus
Krisztussal kapcsolatban félremagyaráznak és szembefordítanak
világos és érthető Igékkel. (vö. 2Péter 3:16) És mindezt
azért, hogy a saját dogmájukat igazolják a bibliai
kinyilatkoztatás világos tanításával szemben.
Ezért
a szentháromság filozófiai dogmája tömény eretnekség, nem
véletlenül nem tanítja sehol a Biblia, hanem utólag
jelent meg
az apostolok halála után, és kezdték utólag belemagyarázni a
Szentírásba azt, ami egyébként nincsen benne. Ahogy ők maguk is
elismerik:
„A
szentháromság Istenbe vetett hit nem a Biblia lapjain rögzített
tan, megalkotása azonban egyenesen következik az USZ-i üzenet
lényegéből.” (Keresztyén Bibliai lexikon: Szentháromság)
„A
szentháromság nem filozófiai spekulációból született, hanem a
keresztények történelmi tapasztalatának és a jézusi
kinyilatkoztatás értelmezéséből.” (Igaz-e
hogy a keresztények 3 Istent hisznek? 22. old. Vatikáni rádió
hitvédelmi füzete)
„Az
ó-egyház szentháromságtana lényegileg a páli és jn-i teológia
kibontása, ha megfogalmazása magán viseli is a korabeli filozófia
jegyeit.” (1 Ján. V. rész. Református jubileumi kommentár.)
A
valóságban tehát ez a tan nincs rögzítve a Biblia lapjain, hanem
úgy alkották meg utólag, mint a korabeli (pogány) filozófia
jegyeit magán viselő értelmezést.
A
Szentírás azonban teljességgel megcáfolja, hogy ez az utólagos
értelmezés Istentől ihletett lenne, hiszen akik Isten szellemétől
ihletve szólottak (vö. 2Pét 1:21), azok a jézusi kinyilatkoztatás
értelmezésekor nem jutottak el oda, hogy Istent
'három-egy-Istennek' nevezzék, és a Neki egyedül kijáró
imádatot bárkivel is megosszák. Hiszen ha ez igaz lenne, akkor
olvashatnánk a Szentírás lapjain, és nem csak egyházi/vallási
szövegekben és határozatokban.
Ha
pedig valakinek még ezek után is kétségei vannak azt illetően,
hogy csak az Atya az egyedül igaz Isten, mert talált olyan igéket,
amelyek ennek ellene mondanak, az lássa be, hogy ezek csupán
látszólagos ellentmondások, de nem valóságosak.
A
szentháromság érvei nem valóságos érvek, nem Biblián alapuló
érvek, hanem csupán emberi értelmezések/elgondolások, melyek
arról a tőről fakadnak, amely nélkülözi az alázatot, annak
bevallását, hogy az egész eddigi értelmezésük a Biblia egyedüli
Istenével kapcsolatosan tévedés/tévelygés volt.
Célt
téveszteni azonban az imádatban nem lehet. Nem lehet imádni más
Istent, mint amit Jézus is imádott, amikor a földön volt emberi
testben. (vö. Ján 4:22; 2Móz 34:14)
Az
ima és az imádat Istennek jár a Jézus Krisztus által. (vö. Máté
6:9; Ján 4:23; 14:6) Jézus Krisztusnak pedig hódolat! Ahogy
olvashatjuk a Jelenések 5:13-14-ben:
„Sőt
hallám, hogy minden teremtett állat, a mely van a mennyben és a
földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, a mi ezekben
van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak
áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké.
És
a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult
és imádá az örökkön örökké élőt.”
Az
örökkön örökké élő pedig a hüpszisztosz,
Legfelségesebb, mindeneknek felette örökké áldandó Isten, aki
önmagára esküdött, mivelhogy nagyobbra nem esküdhetett.
És
itt van vége a szentháromság létjogosultságának, a bukott
emberi filozófia apokrif termékének:
”A
Bibliában sehol elő nem forduló „Szentháromság” kifejezés
emberi kísérlet arra, hogy ezt az isteni titkot egy szóval
fogalmazza meg.” (Werner Gitt: Gyakran feltett kérdések.
Evangéliumi Kiadó, 22.old.).
Isten
adott magáról elegendő kinyilatkoztatást, nincs szükség tehát
arra, hogy Vele kapcsolatban kísérletezésbe bocsátkozzon az
ember. (Feltéve ha üdvözülni szeretne!)
*
* * * *
A
Szentírásban nincs ellentmondás, különösen azt a legfőbb
személyt illetően, Akit a Biblia Legfenségesebb Istennek nevez:
„Mert
te vagy, URam, a legfenségesebb az egész földön, magasan fölötte
vagy minden istennek.” (Zsoltárok
97:9, Ökumenikus fordítás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése