1János 5:20 és Róma 9:5 magyarázata

Károli fordításában így szól a szöveg: „De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.”

Vannak akik úgy értelmezik és úgy is adják tovább ezt a szöveget, hogy a Jézus Krisztust összekötik az – igaz Isten – szókapcsolattal, vagyis hogy Jézus Krisztus az igaz Isten. Felületes olvasásra ez könnyen el is hihető, bár a szellemi értelemben felnőttek (Zsidók 5:14) rögtön észrevehetik, hogy ebben a szövegben nem csupán Jézusról van szó. Az ugyanis, akit megismerhetünk a Krisztustól kapott értelem által, az az Isten, akit az ÓSZ-ben is igaz Istenként ismertünk. (vö. 2Krónika 15:3; 33:13; Zsoltárok 7:10; 64:11; Ézsaiás 45:21; 65:16.)

A Jeremiás 10:10 pedig ezt mondja: „De a Jehova igaz Isten, ő az élő Isten, és örökkévaló Király.” (Komáromi Csipkés György fordítása.1670.) Maga Jézus is utalt rá korábban (János leveléhez képest), hogy az jelenti az örök életet, ha megismerjük „az egyedül igaz Istent.” (János 17:3) Bár az 1János 5:20 görög szövegében az Isten szó csak kétszer szerepel: „Isten Fia”; „ez az igaz Isten”, de nyilván a szöveg könnyebb érthetősége miatt több fordítás is úgy adja vissza, hogy: „az Isten Fia eljött és észt adott nekünk, hogy megismerjük az igaz I s t e n t, és az ő igaz Fiában legyünk.” (P. Soós István ford. Lásd még: Békés-Dalos; Káldi)

Az utolsó mondatrész az ú ((h)útosz) szóval kezdődik, aminek a jelentése: „mutató névmás: ez-az” (Győrkösy-Kapitánffy-Tegyei-féle ógörög nagyszótár, 758.old.) Tehát nem „Ő az igaz Isten” (Békés-Dalos; Csia; Vida) - hanem: „Ez az igaz Isten” (Károli; D. Raffay S.; Komáromi; Káldi; P. Soós ford.).

Hogy az ú ((h)útosz) szót nem fordítják következetesen, példa rá a Cselekedetek 4:11, mely ezzel a szóval kezdődik: „Ez az a kő” (Vida). Ugyanezt Csia úgy fordítja: „Ő az a kő”. Azonban a helyes fordítás a szótárak szerint: ez, és nem ő!. De vajon hogyan tudjuk eldönteni, hogy az „igaz Isten” – görögül: áó ó (aléthinosz theosz) kire vonatkozik? Hiszen itt szó van az igaz Istenről is, és az ő igaz Fiáról is. Kettőjük közül melyik az igaz Isten? Meg kell néznünk, hogy ez a szókapcsolat hol másutt fordul elő a Bibliában, és rögtön közelebb kerülünk a megoldáshoz.

Azt már láttuk, hogy az ÓSZ-ben az igaz Isten a JHVH (Jahve-Jehova). De mit mond az Újszövetség? Megnézzük, hogy az „igaz” szó milyen görög szóból van fordítva? Két majdnem azonos szót találunk:  (aléthész=igaz), és  (aléthinosz=igaz-i). Az előbbi 26-szor, az utóbbi 28-szor található a ÚSZ görög szövegében.

Most azt kell megnéznünk, hogy az összes előforduló igehelyből hol található az „igaz Isten”  ó (aléthész theosz) szókapcsolat, és főleg kire van vonatkoztatva, Istenre vagy Jézus Krisztusra?

Az  (aléthész) szó előfordulási helyei a következők: Máté 22:16; Márk 12:14; János 3:33; 4:18; 5:31,32; 6:55 (2x); 7:18; 8:13,14,17,26; 10:41; 19:55; 21:24; ApCsel 12:9; Róma 3:4; 2Korinthus 6:8; Filippi 4:8; Titusz 1:13; 1Péter 5:12; 2Péter 2:22; 1János 2:8,27; 3János 12. Ebben a felsorolásban az általunk keresett szókapcsolat háromszor fordul elő:

1. János 3:33 ó  (theosz aléthész=Isten igaz);
   
2. Róma 3:4 ó  (theosz aléthész=Isten igaz);
   
3. 1Péter 5:12   ú ú (aléthé kharin toú theou=igaz kegyelme az Istennek). Itt tehát SEHOL NEM VONATKOZOTT JÉZUSRA az „igaz Isten” szókapcsolat!

Nézzük a másik szót: az  (aléthinosz=igaz-i) előfordulási helyei a következők: Lukács 16:11; János 1:9; 4:23,37; 6:32; 7:28; 8:16; 15:1; 17:3; 19:35; 1Thessalonika 1:9; Zsidók 8:2; 9:24; 10:22; 1János 2:8; 5:20 (3x); Jel 3:7,14; 6:10; 15:3; 16:7; 19:2,9,11; 21:5; 22:6. Itt is háromszor találjuk a szókapcsolatot:

1. János 17:3 ó (aléthinosz theosz=igaz Isten);
   
2. 1Thessalonika1:9 (vö. a 10-el)  (theo dzonti kai aléthinó=Isten élő és igaz);
   
3. 1János 5:20   (aléthinosz theosz=igaz Isten).
   

A vizsgálat eredménye önmagáért beszél. Az előző eseteket is figyelembe véve, ha sehol nem Jézussal kapcsolatban fordul elő a szókapcsolat, akkor semmi sem indokolja azt, hogy az 1Ján 5:20 hirtelenül és váratlanul Krisztusra vonatkoztassa!

Összegezve a mondanivalót, Jézus adott szellemi világosságot (Lukács 24:45) megismerni az igaz Istent (a JHVH-t). Ezt önmaga megismertetése által tette lehetővé – akkor élőben, ahogy a János 14:7-ben mondta. De ez nem jelenti azt, hogy ő lett volna az Atya! Hanem csupán „lényének képmása” (Zsidók 1:3, Vida) volt és az ma is.

János ezután írja: az ő igaz Fiában legyünk. (vö. Róm 6:11; 12:5) És ha benne vagyunk, akkor megvalósul a Róma 6:23 ígérete: örök élet Krisztusban. AKI ADJA ezt nekünk: „Ez az igaz Isten és az örök élet.” (1János 5:20; vö. János 7:28-29)

Róma 9:5 - Krisztus mindenek felett áldandó Isten?

(kai ex hon ho khristos to kata sarka, ho on epi panton, Theos eulogetos eis tous aionas; amen)

Katolikus fordítás: „test szerint közülük származik Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen.”; Károli: „és a kik közül való test szerint a Krisztus, a ki mind-eneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen.” Új protestáns: „és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen”.

- Ezzel ellentétesen fordítja Dr. Masznyik Endre: „S akik közül való gyarló teste szerint a Krisztus is. Isten, a mindenség Ura legyen áldott mindörökké. Ámen.”; Nemzetközi Gedeon Tár-saság, 1998: „és közülük való test szerint a Krisztus, Aki mindenek felett való, hála az örökké áldandó Istennek.” ; Konkordáns f.: „és akik közül való Krisztus hústest szerint – legyen áldott érte a mindenek felett való Isten az eonokon át! Ámen.”; Új Világ f. 2004: „és tőlük származott a Krisztus a test szerint. Isten, aki felette van mindeneknek, áldott legyen örökké!Ámen.” The New English Bible, 1972: „és közülük származott, természetes leszármazás szerint a Messiás. Legyen Isten, aki legfőbb minden felett, áldott örökké!Ámen.”

Vajon melyik fordításnak van igaza? 

A Szentírás teljességének fényében nézve a második csoportnak van igaza. Az eulogetos (áldott) szó az ÚSZ-ben csak a következő helyeken fordul elő: Márk 14:61; Luk 1:68; Róma 1:25; 9:5; 2Kor 1:3; 11:31; Efézus 1:3; 1Péter 1:3. Látható, hogy az, aki a szövegek szerint áldandó-áldott, az az Istenre (Jehovára) vonatkozik, és sohasem Krisztusra. Ez alól a Róma 9:5 miért lenne kivétel?

NYELVTANI SZERKEZET: Ezek a fordítások úgy tekintik a ho on szavakat, mint egy független mondat vagy mellékmondat kezdetét, amely Istenre vonatkozik, és áldást mond rá a tőle kapott gondoskodásokért.

Itt és a Zsoltárok 68:18. LXX-ben az eulogetos „áldott” állítmány a Theos, „Isten” alany után áll. Az „A grammar of the New Testament” hetedik kiadás, Andover, 1897.p.551, című művében G.B. Winer a következőt mondja: „amikor az alany alkotja a fő fogalmat, különösen amikor az ellentétes egy másik alannyal, az állítmányt utána lehet, ill. kell elhelyezni.” (Vö. Zsolt 68:18, LXX). Ezért a Róma 9:5-ben a ho on epi panton Theos eulogetos stb. szavak Istenre vonatkoznak, s a szavak sorrendje teljesen megfelelő, sőt nélkülözhetetlen is.”

A Róma 9:5-ben található nyelvi szerkezet részletes tárgyalása megtalálható a „The Aut-horship of the Fourth Gospel and Critical Essays, by Ezra Abbot, Boston, 1888, a 332-438 oldalakon. A 345-346, és 432 oldalakon írja: „Itt azonban a ho on el van választva a ho khristos-tól a to kata sarka által, amelyet az olvasásnál szünetnek kell követnie, mely szünetet meghosszabbít az a különleges hangsúly, melyet a to szó ad a kata sarka szavaknak, továbbá az őt megelőző mondat önmagában nyelvtanilag teljes és logikailag semmi további kiegészítésre nem szorul, mivel csak a hústest tekintetében volt Krisztus a Zsidók közül való.

Másrészt, ahogy már ezt láttuk (a 334.oldalon), a közvetlenül előtte lévő áldások felsorolását, melyet Krisztus eljövetelének felbecsülhetetlen áldása koronázott meg, természetes módon követi az Istennek szóló dícséret és hálaadás, mint annak a Lénynek, aki mindenek felett uralkodik, mialatt szintén doxológiára (Istent dicsőítő kifejezésre) utal a mondat végén levő Ámen szó.

Az összes nézőpontból, tehát a doxológiai szerkezet könnyűnek és természetesnek látszik… A sarka után levő szünet természetes voltát az a tény is jelzi, hogy pontot találunk ez után a szó után az összes régi MSS (kézirat)-ban, amelyek ebben az esetben tanúskodnak, név szerint az A,B,C.L… (kéziratokat) tudjuk megnevezni, és az A,B,C,L… nagybetűs (kéziratokon) kívül legalább 26 kis-betűs (kéziratot), amelyek pontot jeleznek a sarka után, ugyanazt, amelyet általában tartalmaznak az aionas vagy az Amen szavak után.”

Ezért a Róma 9:5 dicséretet és hálát ad Istennek.

[Egyébként a „mindenek felette” kifejezést Pál apostol egyértelműen és félreérthetetlenül Istenre használja az USZ egy másik versében (vö. Efézus 4:6), ami pontosan igazolja, hogy nem Krisztusról van szó! Hogy eddig még ezt nem fedezték fel a háromsághívők, ez is azt mutatja, hogy csak azután kutatgatnak a Bibliában, ami nekik szükséges a teóriájukhoz, de ami azt cáfolja, az nem érdekli őket!]

Szentháromság nélküli vallások videó

Alföldy-Boruss Dezső református lelkipásztor

Szentháromság nélküli vallások - Gödöllő (2012.12.11.)

https://www.youtube.com/watch?v=ZJIGeq__khs

24. 20-nál mondja: „A szentháromság tagadása az Isten munkájának a tagadása egyben, aki ezt nem fogadja el, kívül zárja magát a Biblián.” /Szentháromság nélküli vallások - Gödöllő (2012.12.11.)/  

Megjegyzés

A háromság tantétel csak JHVH Isten, Isten Fia a Krisztus és a bibliaírók EGYÉRTELMŰ KIJELENTÉSEINEK FIGYELMEN KÍVÜL HAGYÁSA árán alakulhatott ki és tartható fenn, ami végzetes kimenetelű azok számára, akik a SAJÁT ÉRTELMEZÉSÜKET AZ IHLETETT KIJELENTÉSEK FÖLÉ HELYEZIK!

Egyértelmű kijelentések:

1. A Biblia Legfelségesebb Istene egyedül az Atya, sehol nem nevezi a Biblia Jézus Krisztust a Legfelségesebb /Magasságos elajón/hüpszisztosz/ Istennek.
/A Legfelségesebb Isten vajon három személyből áll?/

2. Több mint nyolcvan ige bizonyítja, hogy a MI ISTENÜNK az Atya, és nem Jézus Krisztus, amit egyértelműen kijelent Isten is és a Fiú, Jézus Krisztus is, és a többi bibliaíró.
/Kicsoda a zsidók és a keresztények Istene - a mi Istenünk?/

3. A bibliaírók, akik Isten egyedüliségéről ihletett kijelentéseket tettek /Ósz és Úsz/, használták a hármas számot, de Istennel kapcsolatban soha nem használták.
/Három-kettő vagy egy az Isten?/

4. Az imádság meghallgatója egyedül az Isten az Atya /Aki soha nem imádkozik/, Jézus Krisztus egyértelmű tanítása, hogy az Atyához imádkozzunk, ahogyan ő is tette. Egyetlen görög kifejezés nem tanítja, hogy Jézus Krisztushoz imádkozzunk.
/63 görög kifejezés arról, hogy kihez imádkozzunk?/

5. Isten soha semmilyen körülmények között nem imádhat teremtményt, gonoszsággal nem kísérthető, még a gondolat felvetése is teljesen abszurd! Ellenben Jézus Krisztust megkísértette az Ördög, hogy imádja őt, ami mutatja, hogy ő semmiféleképpen nem lehet azonos Istennel!
/Isten imádhat-e teremtményt?/

Fenti állítások háromságot cáfoló bibliai bizonyítékai ezen blogban részletesen kidolgozott formában olvashatók.

Kiről írt Mózes?

Ha Jézus Krisztus prófétai minőségben tudott fellépni, akkor biztosan nem lehetett a mindenható Isten.

A Biblia szerint Jehova „a szent próféták Istene” (Jelenések 22:6), és Mózes nem úgy írt Jehováról, mint prófétáról, hanem mint Istenről:

„Mózes pedig monda: Nincs rendjén, hogy úgy cselekedjünk, hogy mi azt áldozzuk az Úrnak a mi Istenünknek,...Háromnapi járó földre megyünk a pusztába és úgy áldozunk a mi Urunknak Istenünknek...” (2Mózes 8:26-27; vö. 2Mózes 24:4, stb.)

Jézus meg azt állította, hogy Mózes róla írt:

„Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt... Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, a mit csak szól néktek.” (János 5:46; Apcsel 3:22)

Ha Jézus a testben megjelent Isten lett volna, akkor azonosnak kellett volna lennie – a próféták Isteneként – a saját maga által támasztott prófétával, és a saját szájába kellett volna adnia a saját igéjét, saját magának megparancsolva, hogy mit mondjon:

„Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te [ezt Isten mondja Mózesről], és az én igéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, a mit parancsolok néki.” (5Mózes 18:18)

Ugyanakkor Mózesnek is Istennek kellett volna lennie (szó szerint), hiszen ő olyan volt, mint a Jehova által támasztott próféta:

„Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: [ezt Mózes mondja magáról], azt hallgassátok!” (5Mózes 18:15)

Továbbá akkor Mózes, Lukács és Fülöp, meg a próféták is hiányos ismerettel rendelkeztek volna Jézusról, ha csak a prófétát ismerték fel benne, de a próféták Istenét nem. Jézus pedig félrevezetett volna mindenkit azzal, hogy a Mózes és a a próféták által írt prófétával azonosította magát, és nem a próféták Istenével:

„És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle megírattak.... Találkozék Filep Nátánaellel, és monda néki: A ki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát.” (Lukács 24:27; János 1:45)

Ha pedig ő magát nem azonosította a próféták Istenével, akkor ő nem is lehetett a testben megjelent Isten – a próféták testben megjelent Istene -, ahogy ezt a háromsághívők tévesen terjesztik róla:

„Isten az Ő személyében, mint Jahve, Izrael férje, de mint Isten Jézus személyében, Ő a Gyülekezet Vőlegénye.” (Éjféli Kiáltás Misszió, 2006. szept. 9. 21. old.)

Isten imádhat-e teremtményt?

Krisztus Istenségéről szóló egyházi tanítások:

„Krisztus istensége a Biblia központi mondanivalója. Világos, hogy azt tanítja: Krisztus Isten. A Jehova tanúi Jézus Krisztussal kapcsolatos tanítása pedig nyilvánvalóan ellentmond a Bibliának” (www.ChristianAnswers.Net/hungarian )

„Kicsoda Jézus? A Biblia szerint az Istennel való kapcsolatod az erre a kérdésre adott válaszodtól függ. (2 János 9:1, János 2:22-23). A hagyományos keresztény tanítás szerint Jézus Isten, aki emberré lett, ugyanakkor Isten is maradt. János evangéliumának nyitó versei nyilvánvalóan ezt a tanítást támasztják alá: „ (Isten-e Jézus Krisztus? - Pécsi Biblia Baptista Gyülekezet )

„A Fiú tökéletes Isten, származása az örökkévalóságba nyúlik vissza. Ő örökké létezett, Istenként létezett, soha nem volt más mint Isten. A dicsőségből jött erre a világra, maga Isten öltött testet. Krisztus esetében nem arról van szó, hogy egy ember Istenné lett, hanem arról, hogy Isten lett emberré. Itt kezdődik az evangélium: Immánuel, velünk az Isten! „ (KRISZTUS SZEMÉLYE – evangéliumi.hu, könyvtár)

„Ez a kijelentés: Jézus Krisztus Isten. Az Ószövetség Jehovája az Újszövetség Jézusa. Akárhogy is próbálkozunk vele, nem fogjuk tudni bebizonyítani, hogy három Isten van. A Szentlélektől való kijelentésre van szükségünk ahhoz, hogy megértsük az igazságot, hogy Ő Egy. Kijelentés szükséges annak meglátásához, hogy az Ószövetség Jehovája az Újszövetség Jézusa. A Sátán beférkőzött az egyházba, és megvakította az emberek szemét, hogy ne lássák meg ezt az igazságot. „ (Jézus Krisztus Isten.)

Jézus istensége és a szenthagyomány

A Biblián kívüli forrásokat két csoportra oszthatjuk. Az elsôbe azokat a kijelentéseket soroljuk, amelyek az ôskereszténység hitérôl tanúskodnak. Forrásaink második csoportját olyan szentatyáknak kijelentései képezik, akik koruk keresztényei elôtt tekintélynek számítottak.

1.

Plinius levelében olvassuk, hogy a keresztények Krisztusnak mint Istenüknek himnuszt énekeltek (10 ep 97).

Iustinus (görögösen: Jusztinosz) említi, hogy a zsidók botránkozva emlegetik: a keresztények istene ,,Deus patiens'', szenvedô Isten (Dial 38 12).

Az eretnek Celsus (görögösen: Kelszosz) is úgy véli, hogy a pogányok méltán gúnyolják a keresztényeket azért, hogy eltemetett, halott Istent imádnak (Orig: Cels I 51).

A vértanú-akták tanúsága szerint az üldözések idején sokaknak azért kellett meghalniok, mert Jézuson kívül más Istent nem voltak hajlandók elismerni (Acta Iust 2; Carpi 5; Pionii 9 etc.).

2.

Az ismeretlen szerzôtôl származó Didaché a jeruzsálemi bevonuláskor felujjongó köszöntést (,,Hozsanna Dávid Fiának!'') így módosítja: ,,Hozsanna Dávid Istenének!'' 10,6).

Római Szent Kelemen azt írja Jézusról, hogy ô szólt a Szentlélek által az ószövetségi szent iratokban (21 12). Más helyen Kelemen doxológiába foglalja Jézus nevét az Atyával és Szentlélekkel egyetemben (58 2).

A Kelemen második levelének nevezett legrégibb keresztény prédikáció így kezdôdik: ,,Testvérek, úgy kell nekünk gondolkodnunk Jézus Krisztusról mint Istenrôl, mint az élôk és holtak bírájáról (1 1).

A Barnabás-levél szerint Krisztus Isten Fia, és a világ teremtésekor neki mondta Isten: ,,Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá'' (5 5). Ha nem testben jelent volna meg, nem bírnánk el dicsôségét, miként szemünk sem bír a napba nézni (5 10).

Ignatius (görögösen: Ignátiosz), Szent János apostol tanítványa ,,utánozni akarja Rómában az ô Istenének szenvedéseit'' (Róm 6 3). Így ír továbbá: ,,Egy a mi orvosunk, született és születetlen, testben élô Isten (Ef 7 2). ,,A mi Istenünket, Jézust Mária méhében hordozta'' (Ef 18 2). Másutt ,,ember alakban megjelent Isten''-t emleget (Ef 19 1).

Polycarpus (görögösen: Polükarposz) szerint Krisztus az ég és föld ura, akinek minden szellem szolgál, és aki maga fog ítélni eleveneket és holtakat (2 1), aki az Atyával egyenlô hódolatot érdemel (Mart 17 3).

A Diognetushoz (gör: Diognétoszhoz) írt levél Jézust a mindenség teremtôjének mondja (7 2), akit az Atya mint Istent és mint embert küldött hozzánk (7 4). Ugyanô változatlanságot és örökkévalóságot tulajdonít Jézusnak (11 3).

Az apologéták Logosz-spekulációi -- mint a szentháromságtanban láttuk -- nem mindig szerencsések, de ezek a filozófiai oldalról való megközelítési kísérletek Krisztus örök létezését és az Atyával való egylényegűségét nem vonják kétségbe, sôt kifejezetten vallják). Így pl. Iustinus (gör.: Jusztinosz) (Apol 1 63; 2 10), Aristides (gör.: Arisztidész) (2 6), Theophilus Antiochenus (gör.: Theophilosz Antiokhénosz) (2 15 22), Hermas (gör.: Hermász) (Sim 1 1). Irenaes-t (gör.: Eirénaioszt) a gnósztikusok példája visszariasztotta a félreérthetô spekulációktól. Teológiájának vezérgondolata: Krisztus csak úgy képes összebékíteni az embereket Istennel, ha nemcsak ember, hanem Isten is. Tertulliánusz-nál már felvetôdik a krisztusi istenség és emberség egymáshoz való viszonyának kérdése. Ezt a viszonyt késôbb az Isten-ember kifejezéssel jellemzik. Ez a kifejezés (theantróposz) elôször Origenésznél olvasható. Ô többek közt ezt írja: ,,Megtestesült, mikor Isten volt, és miután emberré lett, maradt, mi volt: Isten: (Princ praef 4 7). (Katolikus dogmatika - Jézus Krisztus valóságos Isten - Zarándok.hu)

„Római zsinat: „Tomus Damasi” (Kr. u. 382)

12. kánon. Ha valaki nem vallja Isten Fiát igaz Istennek, mint ahogyan igaz Isten az Ő Atyja, és hogy az Atyával egyenlőképpen minden a hatalmában van és mindent tud: az eretnek.” (Jézus Krisztus valóságos Isten – Depositum – katolikus hitvédelem)

Isten imádhat-e teremtményt?

Ha Jézus teremtményt imádhatott volna, akkor biztosan nem lehetett a mindenható Isten. A Biblia szerint Jehova Isten a Teremtő, az Ő akaratából van minden. („mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek.” - Jelenések 4:11)

Krisztus is Neki köszönheti a létét: „akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában.” (János 5:26) Jézus az Atya által, Isten erejéből él: „én az Atya által élek... Isten erejéből él” (János 6:57; 2Kor 13:4)

Minden teremtménynek kiváltsága, és legszentebb kötelessége is egyben, hogy Őt imádja, - és nem fordítva!

„Vigyázzatok, hogy meg ne tévedjen valahogy szívetek, s el ne pártoljatok az Úrtól és más isteneket ne szolgáljatok, s ne imádjatok” (5Mózes 11:16, Káldi Neovulgáta ford.)

Ha pedig Isten nem engedi meg, hogy bárkit (vagy bármit) is imádjunk Rajta kívül, akkor nyilván Ő sem fogja imádni azt, akinek az imádatától mindenkit eltiltott.

Jézus Krisztus a zsidó nép tagjaként, velük együtt Őt imádta („ mi azt imádjuk, akit ismerünk” - János 4:22).

Ellenben az ördög rá akarta bírni Jézust arra, hogy imádati aktust mutasson be neki:

„És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.” (Máté 4:9)

Mivel Isten felette áll az ördögnek és parancsol neki (vö. Jób 1:12, 2:1-6), még a lehetősége is (sőt még a gondolata is!) ki van zárva annak, hogy neki imádatot mutasson be, és erre az ördög nem is mert volna vállalkozni, hogy Istent imádatra bírja. („Isten gonoszsággal nem kísérthető...” - Jakab 1:13) Azonban Isten Fiával mégis meg merte tenni, mivel hogy ő nem volt testben megjelent Isten – ahogyan róla a háromsághívők híresztelik.

Nem Jézus volt a Jehova, hanem ő volt Jehovának a Felkentje, akit felkent angyaltársai közül, s akinek mindörökké megmaradó trónja Istentől való volt.

„A föld királyai fölkelnek, nagyjai összeesküsznek az Úr és az ő Fölkentje ellen... Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett... Trónod Istentől való, mindörökké megmarad, királyi pálcád igazság pálcája. „ (Apcsel 4:6; Zsidók 1:9; Zsolt 45:7, Magyar Biblia Tanács ford.)

Viszont Jézusnak lett volna alkalma és lehetősége (testben megjelent valóságos Istenként, mint Isten második személye, a Fiúistenként - ???) megtenni, amit kért tőle az ördög, de elutasította, azt mondván: „Jehovát, a te Istenedet imádd, és egyedül neki végezz szent szolgálatot.” (Máté 4:10, Új Világ ford.)

Vagyis az Isten imádatát szorgalmazta, az Istent pedig egyedül igaz Istennek mondotta és az Atyával azonosította. (vö. János 6:27; 17:3) Saját magát pedig Istentől megkülönböztette, mint Aki nagyobb nála, és mindenki másnál is:

„Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten... Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb... az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam... Amikor Isten az ígéretet adta Ábrahámnak, saját magára esküdött, hiszen semmi nagyobbra nem esküdhetett.” (Márk 10:18; János 10:29; 14:28; Zsidók 6:13)

Ebből kifolyólag voltak alapvető korlátozottságai Istenhez viszonyítva (még feltámadása után is!), márpedig Istennek saját magával szemben - különös tekintettel a háromság dogmájára nézve, hogy ők, mint különböző személyek, de egy és ugyanazon Isten(ek) - nem lehetnek hiányosságai, - feltéve, ha Krisztus nem az, mint akinek beállítják. Vö.:

„az én jobb és balkezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, a kiknek az én Atyám elkészítette.... Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül. .. Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett... Ámbár Fiú, megtanulta azokból, a miket szenvedett, az engedelmességet.” (Máté 20:23; 24:36; Csel 1:7; Zsidók 5:8)

Ha pedig Krisztusnak tanulnia kellett, sokkal inkább kell tanulniuk a Krisztust Istennel azonosítóknak:

„Szeretném azonban, ha megértenétek, hogy a férfi feje Krisztus, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig az Isten.” (1Kor 11:3) És nem csak földre jövetele előtt, önmagának megüresítése alatt, és feltámadása után, hanem mindenkor. Éppen ezért nem azonos Krisztus Istennel, és éppen ezért volt lehetősége imádni egy szellemteremtményt, amely a Biblia egyetlen valóságos Istenére nézve teljességgel és minden időre ki van zárva! Ha pedig az Ördög nem vetemedett arra a tévelygésre, hogy összekeverje és azonosítsa Istent ugyanazon Istenként a saját Fiával, akkor nem kellene a háromsághívőknek ebben a dologban még az Ördögön is túltenniük!

Csak mert vannak némely írásszövegek, amelyek Krisztus istenségéről tesznek említést (pl. Ézsaiás 9:6; János 1:1, 1:18), attól még igaz az, amit Pál apostol írt:

„Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.” (1Kor 8:5-6)

Szerettél engem a világ megalapítása előtt

MIT JELENT JÉZUS KIFEJEZÉSE:

„Szeretettél engem a világ megalapítása előtt” (Ján. 17:24)?

Az előtt(görögül: pro) - idő, és helyhatározóként van alkalmazva. Nagyon fontos szempont, hogy örökkévalóságot soha nem jelent, mivel az 'örökkévalóság előtt'-i kifejezés értelmezhetetlen. Az USZ a következő helyeken tartalmazza:

Máté 5,12; 6,8; 8,29; 11,10; 24,38; Márk 1,2; Lukács 1,76; 2,21; 7,27; 9,52; 10,1; 11,38; 21,12; 22,15; János 1,49; 5,7; 10,8; 11,55; 12,1; 13,1. 19; 17,5. 24; Csel. 5,36; 12,6. 14; 13,24; 14,13; 21,38; 23,15; Róma 16,7; 1Kor. 2,7; 4,5; 2Kor 12,2; Gal. 1,17; 2,12; 3,23; Eféz. 1,4; Kol. 1,17; 2Tim 1,9; 4,21; Tit. 1,2; Zsid. 11,5; Jak. 5,9. 12; 1Pét. 1,20; 4,8; Jud. 25.

A helyes megértéshez a következő felismerés szükséges:

1.példa Péter áll a kapu előtt (Csel. 12:14)

helyhatározói eset (kétféle értelmezésre lehetne jutni elviekben:)

a, légvonalban kb.1 km-re állt a kapu előtt b, kb. 1 m-re áll a kapu előtt

Vajon melyik megoldás a helyes? Az a, variáció nyilván ésszerűtlen, a b, viszont ésszerű.

2.példa Igyekezzél tél előtt eljönni (2Tim. 4:21)

időhatározói eset (a kétféle értelmezési lehetőség:)

a, kb. tavasszal b, kb. ősz végén

Vajon melyik megoldás a helyes? Ismét nyilván a b, variáció.

Ez ellen az értelmezés ellen nyilván senkinek sem lenne kifogása, ámbár az a, variációknak is van némi valóságtartalmuk, csakhogy azok teljesen eltérnek az ésszerű alkalmazástól.

Ebből a két példából az a fölismerés adódik, hogy mindig ahhoz van közel az esemény (időben és térben), ami előtt történik az, és nem jelenti a másik végletet. Tehát amivel össze van kapcsolva az előtt szó, az MAGÁHOZ VONZZA az eseményt. Pl. a kapu előtt, a KAPUHOZ VONZZA,; a tél előtt meg a TÉLHEZ VONZZA az eseményt. Amikor a kapu előtt-ről olvasunk, nem gondoljuk, hogy Péter kb. 1 km-re állt a kapu előtt (mondjuk egy toronynál, ami éppenséggel a kapu előtt van, csak jó messzire tőle), hanem inkább annak közelében. Amikor meg a tél előtt-ről olvasunk, nem gondoljuk, hogy ez tavaszt jelentene (bár az is a tél előtt van), de teljesen ésszerűtlen lenne azt gondolni, hogy Pál a tavaszra gondolt volna, hanem inkább a tél előtt-i közvetlen időre gondolt. Vagyis inkább ősz végére, de még e tél beállta előtt.

Nézzünk újabb példákat:

1. Özönvíz előtt (Máté 24:38). Mivel az özönvíz ideje MAGÁHOZ VONZZA az eseményt, nem évezredekkel vagy évszázadokkal korábbi időszakról van szó (bár az is előtte van), hanem közvetlenül a vízözön előtti időszakról.
2. Ezek előtt a napok előtt (Csel 5:36) felkelt Teudás. Itt sem évszázadokkal korábbi időszakról van szó, hanem a jelzett időszak vonzáskörzetében történő eseményről.

Ezek a példák azt jelzik, hogy az előtt szó mindig AHHOZ VONZZA az eseményt, ami előtt történik az közvetlenül – és nem a másik véglet érvényesül, amely valamely messzeségbe (időileg), vagy távolságba (helyileg) helyezné az eseményt.

Most ezeket a példákat alkalmazzuk olyan esetekre, amik nagy időszakokkal vannak kapcsolatban. Jól figyeljük meg mit mond a Szentírás eredeti szövege, mivel azt az Isten lehelte ki (sugalmazta), ennélfogva annak megértése vagy meg nem értése (ebből fakadó esetleges kiforgatása) szükség-szerűen kihat az engedelmes hiten ( Róma 1:5; 16:26) és az igazság iránti engedelmességen (1Pét. 1:22) alapuló üdvösségünkre.

1Kor. 2:7 Isten előre elrendelt a világrendszerek előtt.

A világrendszerek a görög aiónon szó fordítása. Balázs Károly USZ-i szómutató szótára a következőket írja ezzel kapcsolatban: [Ez „a Szentírásban az idő leghosszabb szakasza. „az emberek az időt (khronosz)-szal mérik, az istenek aiónok-kal” (Platón) – mondták a régi görögök...

A magy. Fordításokban használt „örök, örökkévalóság” szavak azért sem megfelelőek, mert az eredeti nyelvekben a fogalom tbsz-ban is előfordul (pl. 1Kir. 8,13; Zsolt 61,5; 145,13; Ézs. 51,9; stb.).”

Megjegyzi még, hogy a teljes Írásban az eon, világkorszak fogalomnak több jól elkülöníthető felosztása van. „Az eonok szinkronban futnak a világokkal Ef 2,2. Isten üdv- tervében a világkorszakok időjellegűek, a világok pedig azok felépítését, berendezkedését jelentik.

A szót a héb.-ben és a gör.-ben a tagadás egyik formájára is felhasználták: soha jelentéssel /1Sám 20,15; Jn 13,8/.”

Azt is megemlíti, hogy a szónak vannak „különleges képzései”, és különböző előragokhoz való kapcsolódásai. A héberben az ólám(ohlam) szó jelenti az aión-t.] (Figyelemre méltó, hogy a héber ohlam szó az ÁRONI PAPSÁGRA (az ókori zsidóság ideje alatt) alkalmazva volt, hogy az örök lesz (vö.2Móz 29:9), mégis Krisztus papságával megszűnt az érvényessége. (vö.Zsid. 7:12) – tehát csupán hosszú időt jelentett, és nem szó szerint végtelen idejűt.

Különlegesen figyelemre méltó, ahogy Júdás a levelének a végén fogalmaz. Azt mondja: minden időknek előtte. Más szóval: a múltban is (vagyis) az egész elmúlt örökké-valóságban/minden világkorszak előtt. Azután most, és minden világkorszakban/az egész örökkévalóságon át, tehát (szó szerint)örökké.

Ennek a kijelentésnek az a mondanivalója, hogy Istené legyen a dicsőség, fenség, uralom és hatalom a Jézus Krisztus által a múltban is, most is és mindörökké! Feltűnő, hogy az aión elé beteszi a pantós szót (pró pantós toú aiónos=összes világrendszer előtt), majd pedig azt mondja a jövőre nézve: (pantós toús aiónas=minden világrendszerben/korszakban).

Ebből is láthatjuk, ha az aiónok/korszakok előtt-ről van szó, akkor (mivel az előtt szó mindig AHHOZ VONZZA az eseményt, ami előtt történik az közvetlenül) – ha azt olvassuk: „Isten előre elrendelt a világkorszakok előtt” (1Kor. 2:7), akkor, mivel az előtt szó a világrendszerek-kel van összekapcsolva (ami MAGÁHOZ VONZZA az eseményt), ebből az következik, hogy Isten nem öröktől fogva való elrendeléséről van szó (ez lenne az ellenkező irányú véglet), hanem bizonyos hosszú időszak(ok) előtt-i elrendeléséről.

Ha viszont az 1Kor 2:7-ben is ott lenne a pantós (összes/minden) szó, akkor ezt olvashatnánk: „Isten előre elrendelt az összes világrendszer előtt”, - de ez már mást jelentene, és az előtt szó nem tudná a világrendszer(ek)hez vonzani az eseményt, mert az összes szó felülírná azt, - ez esetben az azt jelentené, hogy Isten öröktől fogva rendelte el. De mivel az összes szó nincs ott, így csak azt olvashatjuk, hogy a világrendszerek előtt, vagyis hosszú idő(k) előtt rendelte el, de NEM AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBAN. (Az örökkévalóságot ez esetben a tavasszal, ill. az 1 km-es távolsággal lehetne párhuzamba állítani, hiszen mindhárom tényező éppenséggel előtte van az adott dolognak, csak éppen irreálisan távol!) Ha ezt így megértjük, akkor ez majd segít megérteni más szituációkat is!

Efézus 1:4 …a világ megalapítása előtt.

Itt az emberiség világáról van szó, hiszen a világ megalapítása (a bibliai szóhasználat szerint) Ábeltől (és nem Káintól!) datálódik (vö. Luk. 11:50-51), - vagyis az Ádám bűnbeesése utáni, de az emberiség elszaporodása előtti időszakról van szó. (Az 1Pét. 1:20 ugyanezt az időszakot említi.)

Isten tehát akkor választotta ki (határozta el a kiválasztását) a Krisztusban elhívott szentek csoportjának, és nem az örökkévalóságban! (Itt az előtt szó a világ megalapításához vonzza az eseményt – a kiválasztást – és nem engedi a másik irányba elhajolni. Egyébként amit itt Károli megalapításnak fordít, az a görög katabolé(ledobás/levetés) szóból származik, és az USZ-ben a következő helyeken fordul elő: Máté 13,35; 25,34; Luk. 11,50; Ján. 17,24; Eféz. 1,4; Zsid. 4,3; 9,26; 11,11; 1Pét. 1,20; Jel. 13,8; 17,8.

2Tim. 1:9 ...világkorszakokon át tartó (aióni) idők előtt.

Mivel az aión-nal van összekapcsolva az előtt szó, az aión vonzza magához az eseményt, (az elhívást), - tehát ismét nem a végtelenbe nyúlik ez a cselekmény. Nem az örökkévalóság szférájába, hanem csupán hosszú-hosszú idők előtti időkre, hiszen ahhoz van közelebb, mintsem a másik véglethez. Ha azt olvastuk volna, hogy 'minden aionok előtt' adatott volna, akkor a minden szó felülírná az aión szót, és az nem tudná magához vonzani az eseményt. De mivel azt olvassuk: „aióni idők előtt” adta, így a mondanivaló lényege az, hogy Isten az elhívását hosszú idők előtt adta, nyilván amikor a bűnbeesés szituációja megkívánta ezt a határozatot. Bizonyos embereknek az elhívása tehát erre az időre datálódik, akik (vö. Luk. 22:28-30;Róma 4:13;1Kor. 6:2-3;Zsid. 2:5; 9:15) majd a kellő időszak bekövetkeztekor Krisztussal fogják alkotni az engedelmes emberiség (új föld) fölé (új ég) rendelt (vö. Jel 21:1) mennyei (uralkodói) kormányzatát. (vö. Jel. 7:1-4;14:1-5; 19:7-9; 20:4-6; 21:2; 22:3-5; Csel 3:25; Jel 7:9-17; 22:2)

Ebből tehát az is világosan kiderül, hogy Ádám és Éva bukása nem volt eleve elrendelve(!), és a megváltás tervét Isten nem az örökkévalóságban határozta el, hanem már a történelmi idő folyamán, amikor az események alakulása ezt megkívánta.

Titus 1:2 ...amelyet megígért az Isten aióniosz idők előtt.

Itt az Istentől származó, hosszú-hosszú idők előtt megígért jutalomról, az eóni, v. világ-korszak -tartalmú(örök) élet jutalmáról van szó. (Gör-ben az aión melléknévi alakja aióniosz első helyen nem időre utal, hanem minőséget jelöl. Balázs K.)

Hasonlóan az előzőkhöz, itt is bizonyos időskálába illeszthető ígéretről van szó, és nem öröktől fogva fennálló ígéretről. Ugyanezen isteni titkot „hosszú-hosszú (aióniosz) időn át tartó hallgatás fedett” (Róma 16:25), de nem örök idő!

János 17:5 ...mielőtt a világ lett.

Mivel az előtt szó a világ (koszmosz)-hoz, vagyis az emberiség világához van kapcsolva, az VONZZA MAGÁHOZ az eseményt. Tehát az emberiség világának keletkezése előtt volt része Krisztusnak az Atya dicsőségében, és nem arról van szó, hogy az örökkévalóságban. A világ előtt -kifejezés a világ keletkezéséhez viszi közel az eseményt, és nem az örökkévalósághoz (a másik véglethez).

Ha Pál példáját vetítjük ki (hasonlítjuk össze) ezzel a szituációval, akkor a következőképpen tudnánk felállítani a példát:

'...eljöttél, mielőtt a tél lett'. (2Tim. 4:21)

Ez azt sejteti, hogy a tél előtti időszak az ősz vége, és nem a tavasz. 'Már tavasszal itt voltál, mielőtt a tél lett,' - ez így nem igazán jól hangzik. A tél szóhoz van kapcsolva az előtt szó, ezért A TÉL SZÓ VONZZA MAGÁHOZ az eseményt, és nem a másik végletet (a tavaszt) kell számításba venni. Jézus esetében ugyanígy: „Mielőtt a világ lett,” - tehát a világ keletkezéséhez közeli időszakról van szó, azt megelőzően, - de nem a másik végletről, - nem az örökkévalóságról. Nem arról van szó tehát, hogy azzal a dicsőséggel dicsőítse meg Isten a Fiát, ami Nála megvolt már az örökkévalóságban is, hanem egy időbeli esemény vonzáskörzetében volt meg. Jelen esetben a világ keletkezése előtt.

Felvetődik a kérdés: miért nem volt Krisztusnak öröktől fogva dicsősége az Atyánál, ha ő (Jézus) öröktől fogva (kezdet nélkül) létezik – amint ezt az egyházak szentháromság-dogmája állítja? Válasz: - ahogy a fenti kijelentés is mutatja - a Fiú nem létezik öröktől fogva – és ezt bármilyen nehéz is elfogadni a háromság hívőknek, - nincs más alternatíva, mivel hogy ezt tanítja a Szentírás – a háromság hívő kreátorokkal (a szadduceusok mai megfelelője) és spekulátorokkal (a farizeusok mai megfelelője) ellentétben.

És most jön az az idézet, ami Krisztus eredetével kapcsolatban a leginkább érdekel minket:

János 17:24 ...szerettél engem a világ megalapítása előtt.

Ez a kijelentés azt mutatja, hogy Jézus beteszi az Atya szeretetét a történelmi időbe, valamelyen időszak elé, és nem a kezdet nélküli örökkévalóságtól datáltatja. Márpedig a Fiú szeretése az összhangban kell hogy legyen az ő létezésének idejével, mivelhogy nyilván azóta szereti őt az Atya, amióta ő (mármint a Fiú) létezik. Ha viszont a Fiú öröktől fogva létezik, akkor hibás az a fogalmazás, ami az Atya szeretetét nem az időtlenségbe teszi, hanem nagyon is az időbe, egy konkrétan ugyan nem meghatározható, de mégis behatárolható, de mégis valamilyen időszak elé. És ha valami előtt történik, az nem történhet öröktől fogva, hiszen pontosan az a valami jelenti azt a pontot, ami előtt történik valami, tehát ahhoz a ponthoz van közelebb (annak vonzáskörzetében van) – nem az örökkévalósághoz, ami itt fel sem merül. Hiszen ha öröktől fogva van valami, minek ahhoz hozzátenni még azt is, hogy ez x idő előttől van, amikor ez evidens és nyilvánvaló.

Ha reggel adok valamit, nem fogom azt mondani, hogy este előtt adtam, mert ez a fogalmazás félrevezető lesz. Ha azt mondom, este előtt adtam, akkor ez az időpont közelebb van az estéhez, mint a reggelhez.

Ugyanígy, ha Jézus azt mondja: a világ megalapítása előtt, akkor a világ megalapításához van közelebb – mint a másik véglethez, az örökkévalósághoz. Az előtt szó eldönti, hogy minek a közelében történik az esemény.

Egyébként a helyhatározói értelme is ezt igazolja: „a kapu előtt” (Csel. 12:14). Ha Péter a kapubejárat előtt állt, akkor közelebb állt a kapuhoz, mint a kapuval szemben álló toronyhoz, ami légvonalban is jó 1 km-re van a kaputól. Értelmetlen lenne azt mondani, hogy a kapu előtt áll, ha 1 km távolság van közte és a kapu közt. És ha ott a kapu előtt történik valami, az nem 1 km távolságban történik.

Ugyanígy, ha az Atya szeretete a világ megalapítása előtt történt, akkor nem történhetett a végtelenségnek egy beláthatatlan időskálájú pólusán, mert akkor felesleges az előtt szót használni, amely időt határoz meg, és nem időtlenséget. És ha Jézus szeretése időhöz van kapcsolva, akkor ez a létezését is ugyanazon i d ő h ö z köti, hiszen amióta létezik Jézus (mint Ige és Logosz), nyilván azóta szereti őt az Atyja! Kell tehát hogy legyen kezdete Jézusnak, ha az Atyja szeretete őiránta valami előtti időszakhoz van kapcsolva.

Figyeljük meg, Jézus nem azt mondja, hogy szerettél „minden világkorszak előtt” (amely kifejezés van a Júdás 25-ben, amely örökkévalóságot jelent), - hanem azt mondja: szerettél engem „a világ megalapítása (az élet könyvtekercsének írása) óta.” Ez pedig egyértelmű bizonyíték Jézus öröktől fogva való létezése ellen.

A világ megalapítását a Zsid 4:3 is az Isten munkáinak befejezéséhez köti, aminek nem sok köze van az örökkévalósághoz. Ugyanakkor Jézus is ezen időszak elé helyezi be az Atyja iránta kimutatott szeretetét, amiért úgy is ki lehetne fejezni Jézus állítását, miszerint szerette őt az Atya az Ő munkáinak befejezése előtt. Ezzel a kijelentéssel szinte ugyanazt az idősávot célozzuk meg. És vajon az örökkévalóság mihez van közelebb, az Isten munkáinak a kezdetéhez vagy a befejezéséhez? Ez utóbbihoz semmiképpen. Nos, ennyire van közel a Jézus szeretésének is az időpontja is az örökkévalósághoz, mint amaz. Gyakorlatilag szóba sem jöhet!

Ha az előtt szónak a francia változatát nézzük, az avant.ot, az is ugyanezt a gondolatot közvetíti: Avant la lettre= írás előtti lenyomatok. A Jeruzsálem Biblia pl. a Péld. 8:23-ban ezt írja:

„Dés l'éternité je fus établie, dés le principe, avant l'origine de la terre.” - ugyanez magyarul: „Az ősi időkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt.” (Prot.ford.)

Tehát világos a kép: a föld keletkezésének vonzáskörzetébe, az elé teszi be a megszemélyesített bölcsesség (Isten mestermunkása: az Ige, Krisztus) létezésének kezdetét. Itt is az előtt szó a döntő, tehát Jézus a föld keletkezésének idejéhez közelebbi időpontból származik, mintsem öröktől fogva! (Lásd Mik. 5:1.: „Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba.” (Prot f.)- Akinek meg származása van, annak valakitől kell származnia, és ez a valaki nem más, mint az Isten, Aki viszont nem származik senkitől. De nem is Róla mondja Kol 1:17: „Ő minden (más) előtt van”.

Itt arról a mindenségről van szó, amelyet ő hordoz (Zsid. 1:3), ez a mindenség pedig nincs öröktől fogva. Tehát Krisztus létezése a mindenséghez van közelebb, mint az örökkévalósághoz, mivel a származása mindenség előtti ugyan, de nem örökkévaló. Az Isten teremtésének a kezdete. (vö. Jel 3:14) Kezdettől fogva van. (vö. 1Ján. 1:1;2:14) Az arkhe mindig egy kezdetet jelöl, sosem öröktől fogva levést. (vö. Ján 8:44; Márk 1:1) Tehát Jézus a mindenség vonzáskörzetében született az Atyától, mégpedig az előtt- és nem az örökkévalóságban.

A latin ante szó ugyanerre az előtti-ségre mutat rá: ANTE KHRISTUM=KRISZTUS ELŐTT. Nem pedig öröktől fogva datálódik valami, hanem Kr.-előtt-ről. Itt Krisztus ideje a középpont, és nem az örökkévalóság a középpont, amihez van mérve a történés ideje (vagy helye).

Róma 3:18 mondja a latin Vulgata szerint:”non est timor Dei ante oculos eorum” = nincs istenfélelem az ő szemeik előtt.” A görög apenanti ugyanazt jelenti, ami előtt van valami/valaki – ahhoz van közel -és nem az örökkévalósághoz! (vö. Máté 27,24. 61; Csel. 3,16; 17,7; Róm 3:18)

Hasonlóképpen azok szemei előtt sincs istenfélelem, akik a dogmájuk kedvéért nem fogadják el Krisztus időbeliségét, holott az ő származása mindenek előtti és nem örök!

[Egy rövid megjegyzés: valaki felvetheti, hogy az Isten szent elhívása az 2Tim. 1:9 szerint „örök időknek előtte történt” (Károli), és ha elfogadjuk, hogy Ádám és Éva teremtése kb. 6 ezer éve történt, akkor hogy lehet ezt az azóta eltelt kb. 6 ezer évet „örök időknek” nevezni? Nem tévedés ez? Nem! Ugyanis Károli „örök időknek” fordítja az aionokat (korszakokat). 

Mivel a héber ohlam-ról (ami az aioni idő héber megfelelője) kiderült, hogy az ároni papsággal kapcsolatos rendelet kiadásától tartott a Krisztus főpapságának kezdetéig, ezért egy másik aioni idő a szentírás szerinti idősáv beosztásokban tarthatott pl. az özönvíztől az ároni papság törvénybeiktatásáig, vagy Ádám teremtésétől az özönvízig, vagy éppen a mózesi törvényszövetség megkötéséig. Az viszont biztos, hogy az ároni papság törvénybeiktatása előtt minimum volt egy aioni idő (korszak), amely Ádám és Éva teremtésétől (vagy Ábeltől számítódik, attól függ, milyen szempont szerint nézzük.) 

Tehát Isten Krisztus Jézusban adott elhívása a szentek részére bár „örök időknek előtte történt” (Károli), de ez csupán aioni (korszakoknyi) időket jelent. És mivel egy aioni idő volt az ároni papság érvényessége, (ez 1-2 ezer év alatt lefutott és vége lett), lehetséges tehát több aioni időről („örökről” - Károli) beszélni, amely az elmúlt 6 ezer év alatt futott le, és nem kell arra gondolni, hogy az Isten szent elhívása szó szerint örök időknek előtte (az örökkévalóságban történt).

Az Efézus 2:2 is úgy fogalmaz, hogy „egykor jártatok a (világ)korszak (aion) folyása szerint (Vida ford.), tehát arról az aionról (világkorszakról; Károli: „örök időről”) van szó, ami éppen akkor fut, vagy van érvényben. Mert hogy mi is egy aionban (világkorszakban), a kegyelem korszakában élünk. Aztán a messiási korszak is egy aioni időszak lesz. Világos tehát, hogy minden további nélkül lehetséges a 'világrendszerek előtt elrendelt' bölcsességét Istennek kb. 6 ezer évvel ez előttre datálni, és nem szükséges azt szó szerint az örökkévalóságtól datáltatni. (vö. 1Kor 2:7) Isten szent titokban lévő bölcsességét Krisztus személyesítette meg, akinek sem a megszületése, sem az elrendelése nem szükségszerűen vezethető vissza a szó szerinti örökkévalóságba. 

Hogy ezt a háromság hívők mégis megteszik, ez azért van, mert az ő filozófiájuk szerint a Fiúnak egyáltalán nincs kezdete, hanem mint valóságos Isten (?), része az öröktől fogva létező Atyának. De hogy mivel mégiscsak Fiúnak van nevezve, ezt azzal próbálják emésztetővé tenni, hogy 'öröktől fogva születésről' beszélnek. Gondolják, így meg van magyarázva az is, hogy született, meg az is hogy kezdet nélküli. Ezzel önmagukat meg is nyugtatták, azonban bizonyítást nyert, hogy a Fiú létezésének ugyanúgy van időbeli kezdete, mint az ő filozófiájuknak is, amit utólag (a bibliai kánon lezárása után) kiagyaltak. A különbség annyi, hogy míg a Fiúnak nem lesz vége, mivelhogy többé meg nem hal (vö. Róma 6:9), addig nekik viszont végük lesz, mert akik gyönyörködnek a saját filozófiájuk tévelygésében, azok elmarasztaló ítéletet vonnak magukra! (vö. 2Thessz. 2:12)]