A Legfelségesebb Isten vajon három személyből áll?

Természetesen! – válaszolnák a háromsághívők, hiszen szerintük a Szentháromság a Bibliának egyik alaptanítása, és aki ezt nem fogadja el, azt nem is lehet kereszténynek nevezni. Felmerül azonban a kérdés, hogy ezt a tantételt erővel és saját tekintélyük latbevetésével tartják-e fent, vagy a Szentírás is alátámasztja? Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy mi a helyzet. Isten ugyanis rendkívül érzékeny arra, ha helytelenül szólunk Róla, és olyasmit állítunk, amit Ő soha nem mondott.

Itt van pl. Jób és három barátjának esete. Velük kapcsolatban olvashatjuk Isten kijelentését a Jób könyve 42:7-ben: „Haragom felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób.” Nos, ha a háromság tantétel nem felel meg az 'Isten felől való igazán szólás'-nak, akkor nem-e felgerjed az Isten haragja ebben az esetben is? A válasz csak az lehet, hogy bizony felgerjed! Nem vehetjük hát félvállról ezt a tantételt, hanem komoly alapossággal utána kell néznünk annak, hogy valóban biblikus-e, ahogyan állítják, vagy csupán az igék manipulálásáról van szó /mint annyi más esetben/?

Hogy mennyire érzékenyen érintette Istent a róla szóló hamis beszéd, mutatja, amit azután mondott: „csak az ő személyére tekintek, hogy retteneteset ne cselekedjem veletek, mivelhogy nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám Jób.” (42:8) Ha netán kiderülne, hogy nem a Bibliából vett tan a Szentháromság, akkor annak igen rettenetes következményei lehetnek, hiszen egy teljesen más képet festenek ezáltal Istenről, és így az igaz imádatot is meghamisítják!

„Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban.” (2Korinthus 2:17) Ha a háromsághívőkről kiderül, hogy mégis, akkor nekik annyi. Akkor hamis imádatra való felbujtás ellenük a vád! (vö. Galata 5:10)

A Legfelségesebb Isten a héber szövegekben

A héber szövegekben a Legfelségesebb kifejezést az 'eləjôn' /magas, felső, Legmagasabb, Legfelső/ szóból fordítják. Ha áttekintjük azokat a helyeket, ahol így nevezik Istent, akkor egyértelművé válik, hogy a megnevezett helyeken hány személyű az Isten, egy vagy három?

Először nézzünk egyértelmű és evidens igehelyeket:

„Hogy megtudják, hogy te, a kinek neve Jehova, egymagad vagy felséges /eləjôn / Isten az egész földön.” Az LXX /septuaginta/ fordítás a monosz üpszisztosz /egyetlen-egyedüli Legfelsőbb- Magasságos/ kifejezéssel fordítja.

A monosz megjelenik más helyeken is, és ahol megjelenik, sosem jelent többesszámot, hanem egyes számot: Lásd: Máté 4:10: „csak neki”; 24:36: én Atyám egyedül”; Ján 5:44: „egy Istentől”; 12:24: „csak egymaga”; 17:3: „egyedül igaz Isten”; Róma 11:3: „én egyedül”; 2Timótheus 4:11: „egyedül Lukács”; Zsidók 9:7: „csak maga a főpap” /stb./.

Ha valaki azt gondolná, hogy a monosz /egyedül/ minden további nélkül jelenthet akár három személyt is ha Istennel van kapcsolatba hozva, akkor ennek a János 17:3-ban is igaznak kell/ene/ lennie, de ez esetben Jézus azt mondta volna, hogy az jelenti az örök életet, ha megismerik a háromszemélyű egyedül igaz Istent, és a Jézus Krisztust.

Az „és” még a három személyen felül értendő, tehát akkor négy személyt kellene megismerni, ami egy teljesen értelmetlen kijelentés lenne. Hanem úgy van értelme a szövegnek, hogy az egyedül igaz Isten az egyetlen /monosz/ személyt jelent, ahogy a Zsoltárok 83:19-ben is egyetlen Istent jelent egyetlen személyben.

2Sámuel 22:14 írja: „És dörgött az égből az Úr, És a Magasságos /eləjôn / hangot adott.” (vö. Zsoltárok 18:14) Most Istennek három személye dörgött, vagy Ő maga egyetlen személyben? Jób 37:4 írja: „Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.” Egyes számban mondja, hogy az ő szavával dörög, nem pedig szavukkal, hogy hárman dörögnének! /A Magasságos itt is az LXX-ben hüpszisztosz, ami egyetlen/egyedüli személyre vonatkozik./

A Zsoltárok 7:18-ban olvashatjuk: „Dicsérem az Urat az ő igazsága szerint, és éneklek a felséges /eləjôn / Úr nevének.” (vö. Zsoltárok 9:3; 92:2) Most a Felséges neve alatt hány nevet kell hogy értsünk, egyet, kettőt vagy hármat? Nyilván hogy egyet, ha már maga a Szentírás is külön említi Isten fiának a nevét: „Talán tudod, hogy mi a neve, vagy mi a fiának a neve?” (Példabeszédek 30:4) Ha tehát kettő személy nevét nem érti alatta, három személy nevét hogy érthetné a Felséges neve alatt? Sehogy!

Zsoltárok 77:11 írja: „És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek /eləjôn / jobbja megváltozott.” (vö. 89:14) Most hogyan képzelhető el Isten jobbja, ha itt az Atyának, a Fiúnak, és a Szentlélek a jobbjáról van szó, tehát a filozófia szerint három személynek a jobbjáról? Talán a három jobb jelent egy jobbot, mint ahogy a három személy is külön-külön valóságos Istenek lennének, de mégiscsak egy Isten volna? Teljes zagyvaság! A hüpszisztosz Istenről van szó, tehát az Atyáról egyedül. /Különösen az ÚSZ-ben teljesen nyilvánvaló, hogy a hüpszisztosz sosem vonatkozik Jézusra, ennek alapján sem a görög hüpszisztosz, sem a héber eləjôn kifejezés nem vonatkozik három személyre!/

Zsoltárok 97:9-ben olvashatjuk: „Mert te felséges /eləjôn / vagy Uram az egész földön, és igen felmagasztaltattál minden isten felett!” Gondolná valaki, hogy az LXX szerzői nem ismerték a héber nyelvet, hogy a szövegbe betették a személyes névmást, egyes szám második személy: „te” /ógörögül: szü/, vagy esetleg inkább a háromságot nem ismerték, azért nem írták azt, hogy „ti”? Nyilván ez utóbbi. A hébert ismerték, de a szentháromságot nem!

Jeremiás a siralmak könyvében úgy fogalmaz: „Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak /eləjôn / színe előtt; hogy elnyomassék az ember az ő peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.” (3:35-36)

Itt a Magasságos és az Úr ugyanazt az Istent jelenti. Az még hagyján, hogy Jézust nevezi Úrnak a Biblia, de hol nevezi Úrnak a szent szellemet /Szentlelket/? [A 2Kor 3:17-ben az van, hogy „Az Úr pedig a Lélek” /szellem/, de ez fordítva nem igaz! Olyan van a Bibliában, hogy „az Úr lélek által” (Ezékiel 37:1, Károli), de olyan nincs, hogy 'a Lélek Úr', vagyis hogy ugyanolyan Úr /személy/ volna a Lélek /szellem/ is, mint ahogy Úr az Isten, és Úr a Jézus.]

A Magasságosnak /eləjôn / színe az LXX-ben „proszópú üpszisztú”-ként szerepel. Vajon hol jelent meg Krisztus, ha nem az „Isten színe előtt” érettünk (Zsidók 9:24)?! Ha a Magasságos /eləjôn / sehol nem szerepel, mint Jézus Krisztus, és nem szerepel, mint szent szellem /Szentlélek/, akkor a címben feltett kérdésre az a válasz, hogy a Legfelségesebb/Magasságos /eləjôn / Isten nem áll három személyből!

Jeremiás azt is mondja: „A Magasságosnak /eləjôn / szájából nem jő ki a gonosz és a jó.” (Siralmak 3:38) Most három személynek hogyan lehet egyetlen szája? A háromsághívők sok turpisságra képesek állításuk igazolására, na de ekkorára, hogy három személynek egyetlen szájat tulajdonítsanak?

Pl. ha Krisztus szájáról van szó, akkor azt érthetően olvashatjuk: „Mikor pedig ezeket mondá nékik, az írástudók és farizeusok kezdének felette igen ellene állani és őt sok dolog felől kikérdezgetni, ólálkodván ő utána, és igyekezvén valamit az ő szájából kikapni, hogy vádolhassák őt.” (Lukács 11:53-54) Ha viszont Isten szájáról van szó, akkor azt is világosan és érthetően olvashatjuk, kiváltképpen ha Krisztus beszél Isten szájáról, és nem ért Isten alatt háromságot:

„Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik.” (Máté 4:4)

Miért gondolja bárki is, hogy amikor Jeremiás a Magasságos /eləjôn / szájáról beszélt, akkor nem az egyetlen személyben létező Isten egyetlen szájáról beszélt, hanem három személyben lévő Isten egyetlen szájáról? Három személynek nyilván három szájának kell/ene/ lennie, ha már valamiféle értelmet tulajdonítunk a háromság dogmájának. De ha nem szükséges, hogy értelmes dolgokat tartalmazzon a háromság, akkor teljesen mindegy, hogy mit hordanak össze, úgy is aszerint értelmeznek mindent, ahogy nekik tetszik. Viszont akik nem akarják Isten haragját magukra vonni, azoknak igazán kell szólniuk Isten felől, nem a háromszemélyű Isten felől, hanem „felőlem”, tehát az egyetlen személyben lévő Isten felől. (vö. Jób 42:7-8)

Most hogy áttekintettük a Magasságos /eləjôn / Istenről szóló kijelentéseket a héber szöveg alapján, világos képet kaptunk afelől, hogy Isten egyetlen személyben létezik, legalábbis ami a Magasságos /eləjôn / Isten kilétét illeti.

Ha valaki az eləjôn szó Istennel kapcsolatos helyeinek szeretne utána nézni, akkor azt a következő helyeken találja: 1Mózes 14:18,19,20,22; 4Mózes 24:16; 5Mózes 32:8, 2Sámuel 22:14; Zsoltárok 7:18; 9:3; 18:14; 21:8; 46:5; 47:3; 50:14; 57:3; 73:11; 77:11; 78:17,35,56; 82:6; 83:19; 87:5; 91:1,9; 92:2; 97:9; 107:11; Ézsaiás 14:14; JerSir 3:35,38. /Némely fordításban a számozás eltérhet./ 

A Dániel könyve /a Károli fordításban/ tíz helyen használja felséges Isten kifejezést, ahol a héber illáj szó van a felséges mögött, az LXX ezeket is a hüpszisztosz görög szóval fordítja, tehát ugyanarról az egyetlen személyben lévő Istenről van szó. Ezek a helyek a következők: Dániel 3:26,32; 4:14,21,22,29,31; 5:18,21; 7:25.

További héber kifejezések, amelyeket Károli fen/l/ségesnek fordít:

„Akkor éneklé Mózes és az Izráel fiai ezt az éneket az Úrnak, és szólának mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges /héberül ga'ah/ ő, lovat lovasával tengerbe vetett.” (2Mózes 15:1 vö. 15:21) Vajon hányan fenséges Ő? Vajon hárman fenséges Ő? Ha értelmetlen a kérdés, ez azért van, mert értelmetlen maga a háromság!

„Noha felséges /héberül rúm/ az Úr, mégis meglátja az alázatost, a kevélyt pedig távolról ismeri.” (Zsoltárok 138:6) Egyes számban, nem pedig meglátják /az egy Isten személyei/. Vagy: „S azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok, és azért felséges /héberül rúm/ ő, hogy megkegyelmezzen néktek, mert az ítélet Istene az Úr; boldogok mindazok, a kik Őt szolgálják.” (Ézsaiás 30:18) Az Ő és ŐT vajon három személyre vonatkozik, vagy egyre? Akkor miért nem azt írja, felségesek ők /hárman/ … boldogok, akik Őket /hármukat/ szolgálják. Nyilván mert az egyetlen személyben lévő Istenről van szó!

Érdekes amit Ézsaiás 52:13-ban mond Isten: „Ímé, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos /héberül rúm/, felséges /héberül násá/ és dicső lesz nagyon.” Ez a Fiára vonatkozik, és arra, ami a jövőben fog vele történni: „Eredményes lesz szolgám munkája, magasra emelkedik, igen hatalmas lesz.” (MBT. ford.) Nyilván, mert olyan nevet fog /jövő időben!/ kapni Istentől, amely minden név fölött való. (vö. Filippi 2:9-11) De attól még nem ő a Legfelségesebb Isten, még véletlenül sem azonosítja vele! /Az LXX görög szava itt felmagasztal /hüpszoó/, és dicsőít /magasztal doxadzó./

[Ha már manipulálásról beszélünk a háromság kapcsán, hogy a Jézus istenségét mossák össze az Atyával, mint Istennel /amibe belekeverik Isten szellemét is/, akkor érdemes megemlíteni, hogy az Ézsaiás 52:13-ban említett magasságos, mivel Isten szolgájára vonatkozik, ne lepjen meg senkit, ha egyszer valamelyik háromságot igazolni akaró táblázatban felbukkan, hogy lám, a Fiú ugyanolyan magasságos, mint az Atya, tehát ez a szöveg a kettőjük azonosságát bizonyítja. Ehhez már csak a szellemet kell/ene/ hozzáilleszteni, máris készen van, miszerint a Magasságos Isten háromszemélyű.

Ennek megelőzéseként azért kalkulálja be mindenki, hogy akármennyire illeti magasságos jelzővel a szolgát, hogy az magasságos lesz/!/, azért annyira nem, hogy az ÚSZ-ben a Fiú jelenne meg, mint Magasságos Isten. Mert UGYANIS AZ ÚSZ-BEN SEHOL NEM AZONOSÍTJA A LEGFELSÉGESEBB/MAGASSÁGOS ISTENT JÉZUS KRISZTUSSAL! Tehát ne nagyon vetemedjen ilyesmire senki, mert még a 2Péter 3:16-ban említett elcsűrés-csavarás bűnébe esne, nyilván a maga és azok vesztére, akik hitelt adnának manipulatív bibliamagyarázatának.]

Folytatva az ÓSZ-i idézeteket a Legfelségesebb Istennel kapcsolatban: „Mert így szól a magasságos /héberül rúm/ és felséges, /héberül násá/ a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.” (Ézsaiás 57:15)

Azt mondja: „aki” és nem „akik” /háromság/, továbbá: „akinek neve” és nem „akiknek nevei” /háromság/, továbbá „lakom” és nem „lakunk” /háromság/, továbbá „megelevenítsem” és nem „megelevenítsük” /háromság/. Végig következetesen egyes számot mond.

Újabb héber kifejezés a Zsoltárok 47:10-ben: „Népek fejedelmei gyülekeztek össze, mint Ábrahám Istenének népe, mert Istené a földnek pajzsai; magasságos /héberül áláh/ ő igen!” Kiről van szó, vagy kikről van szó? Őróla, a magasságos Istenről, és nem Őróluk /a háromság Istenről/.

„Ímé, mily fenséges /héberül śáḡab/ az Isten az ő erejében; kicsoda az, a ki úgy tanítson, mint ő?” (Jób 36:22) Az Ő ereje /egyes szám/, vagy az Ő erejükben /többeszám, háromság/? Ő tanít /egyes szám/, vagy Ők tanítanak /többes szám, háromság/? Nyilvánvalóan nem háromságról beszél!

Figyelemfelkeltő kifejezést alkalmaz 4Mózes 27:20: „És tedd őt fenséged /héberűl hÔd/ részesévé, hogy hallgasson reá Izráel fiainak egész községe.” (Hertz ford.) Józsuéról van szó, de ezáltal nem vált a fenséges Isten részévé, hanem Isten méltóságából, pompájából, ragyogásából kapott, vagyis egy részt az isteni tekintélyből, de hasonlót kapott Jézus is /lásd fentebb az Ézsaiás 53:12-őt/, anélkül, hogy Isten részévé vált volna /háromság/.

5Mózes 33:29 „fenséged /héberül ga'ăvá/ kard”-járól beszél /Hertz ford./ Izrael személyében, aki nyilván nem azonos Isten személyével.

Hóseás 7:16: „Megtérnek, de nem a magasságos /héberül 'al/ Istenhez.” (vö. 11:7) Ha a 13. verstől olvassuk, akkor Isten ilyeneket mond: „tőlem”, „ellenem”, „hozzám”, „Pedig én tanítottam őket, én erősítettem meg karjokat” (15. vers.) Most az „én” az vajon három személyt jelent? A „tőlünk”, „ellenünk”, hozzánk”, „nekünk” jelentene többes számot, de ez ismét nem az az eset!

Mikeás 6:6 írja: Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos /héberül márÔm/ Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?!” Istennek elébe menni /egyes számban/ nem ugyanazt jelenti, hogy eleibe menni /többes számban – háromság/.

Összegezve az eddigieket, világos bizonyítást nyert, hogy az ÓSZ-ben a héber szövegek alapján a Legfelségesebb Isten nem háromszemélyű, hanem egyetlen személyben szerepel! Ezek után tekintsük át az ÚSZ idevonatkozó kifejezéseit, hogy megbizonyosodjunk arról, vajon kiről is van szó, amikor a Legfelségesebb/magasságos Istenről olvashatunk?

A Legfelségesebb Isten a görög szövegekben

Márk 5:7: „És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos /görögül üpszisztú/ Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem.” Ha a Magasságos Istennek a Fia a Krisztus, akkor a Magasságos nem lehet három személyű, mert akkor ha Magasságos alatt három személyt értünk, akkor ott van még annak a Fia is. Ha viszont a három személybe beleértjük a Fiút is, akkor annak is Magasságosnak kell/lene/ lennie, de ez nincs a szövegben.

Lukács 1:32: „Ez nagy lészen, és a Magasságos /görögül üpszisztú/ Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét;”. Itt ugyanaz a helyzet, ráadásul egy angyal mondja ezt.

Lukács 1:35: „És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak /görögül üpszisztú/ ereje árnyékoz meg téged; azért a mi születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.” /A szótári alak itt is hüpszisztosz/ Nyilván nem a születettnek az ereje árnyékozta meg Máriát, nem az volt a Magasságos, aki született! Nincs szó háromságról.

Lukács 1:76: „Te pedig kis gyermek, a magasságos /görögül üpszisztú/ Isten prófétájának hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed;” János /aki itt prófétaként van nevezve/ nyilván nem lehet része a Magasságosnak, mint ahogy fentebb a Magasságos Fia sem lehet része. Hiszen külön van említve a Magasságos, és külön a Fia, és külön a prófétája. /Hogy a Magasságos nem lehet több személyű, és nem lehet a Fiát beleérteni, ez teljesen evidens. Mert ilyen alapon Jánost is bele kellene érteni./

Lukács 6:35: „Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos /görögül üpszisztú/ Istennek fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.” Jézus nem azt mondja, hogy az én fiaim lesztek, hanem a Magasságos Istennek a Fiai /vö. Máté 5:45/, mivelhogy saját magát nem azonosította a Magasságos Istennel! /Ez annyira nyilvánvaló, hogy ennek fényében a háromság tantétele teljesen bárgyúan hat, amelyben a Fiút /mint Istent/ azonosítják az Atyával /mint Istennel/, akik egyetlen Istent alkotnának /csak más személyben/.

Ha ez igaz volna, akkor a Fiút is Magasságos Istennek kellene hogy nevezze a szöveg. Így két személyt nevezne annak, akik egyetlen Istenként léteznének. Hogy ez nem így van, világos bizonyíték arra, hogy a Fiú nem tartozik a Magasságos Istenhez abban az értelemben, hogy Neki a második személye lenne.

Lukács 8:28: „És mikor meglátta Jézust, felkiálta és lábai elé esék néki, és fenszóval monda: Mi közöm van nékem te veled, Jézus, felséges /görögül üpszisztú/ Istennek Fia? kérlek téged, ne gyötörj engem.” Itt újabb kijelentés van arról, hogy nem keverik össze a Felséges Istent a Fiával, mivelhogy nem a Fiú a Felséges Isten, ez teljesen nyilvánvaló! /Megjegyzendő, hogy a tisztátalan szellemek is tisztában vannak alapvető igazságokkal, amikre példákat is találunk. Lásd: Apcsel 16:17; Jakab 2:9/ 

Apcsel 7:48: „De ama Magasságos /görögül üpszisztosz/ nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:” (vö. 1Király 8:27; 2Krónika 6:18) Vajon kiről beszélt az idézett próféta, Istenről vagy a Fiáról, vagy mindkettőről? Csak a Magasságos Istenről. Isten ihletett szövege nem keveri össze sem a személyeket, sem a dolgokat. Mivel ezt a háromsághívők nem veszik figyelembe, törvényszerűen elbuknak saját feltételezéseikben, hisz még azon is túlmennek. Nem csak feltételezik is, hogy Isten három személyben létezik, hanem állítják is. Holott erre nincsenek feljogosítva a Szentírás fényében! 

Apcsel 16:17: „Ez követvén Pált és minket, kiált vala, mondván: Ezek az emberek a magasságos /görögül üpszisztú/ Istennek szolgái, kik néktek az idvességnek útját hirdetik.” A magasságos Isten alatt itt sem Jézus Krisztus jelenik meg, de ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen mindenhol következetesen ezzel a ténnyel találkozhatunk.

Zsidók 7:1: „Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges /görögül üpszisztú/ Isten papja, a ki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozván, őt megáldotta,” (vö. 1Mózes 14:18-20) Láthatjuk, hogy a Felségest és a Magasságost ugyanabból a görög szóból fordítják, tehát ugyanarról az Istenről van szó.

Ráadásul a Sálem királyára mondja a 7:3-ben: „hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké.” Vagyis az Isten Fiát Sálem királyával hozza párhuzamba, azzal hasonlítja össze, mégpedig az örök papság kifejezésének okán. (vö. Zsidók 5:6,10; 6:20; 7:17)

A háromsághívők részéről akkor lenne érdekes a dolog, ha az Isten Fiát nem Sálem királyával hozná párhuzamba, hanem a Felséges Istennel, mivelhogy a kettő szerintük ugyanaz az Isten. Mi sem áll ettől távolabb!

Csakhogy a Legfelségesebb Isten az nem pap, és soha nem is volt az. De háromszemélyű sem volt soha. Krisztus viszont pap, de ő sem három személyű. De nem is valóságos Isten, mert Aki valóságos Isten, azt a bibliai szövegek Felségesnek is nevezik, meg Magasságosnak is!

Konklúzió

A kereszténység általános felfogása szerint minden időben, minden ember számára a titkok titka maga Isten és az isteni háromság. Ennek a titoknak a nem egyforma megismeréséből és elfogadásából vannak a különböző vallásos csoportok, amikből számtalan hitbeli vita született.

Felmerül a kérdés, hogy a háromsághívők honnét veszik, hogy a titkok titka maga Isten, Aki háromszemélyű, de mégis egy? A Bibliából vennék, de úgy veszik onnét, hogy az igazságot nem szemből közelítik meg, hanem hátulról és oldalról.

Ez a módszer hasonlít az I. századbelihez, amikor is „Az írástudók és farizeusok pedig leselkedének ő utána” (Lukács 6:7), vagyis Jézus után. Sőt: „Annakokáért vigyázván ő reá, leselkedőket küldének ki, a kik igazaknak tetteték magokat, hogy őt megfogják beszédében” (Lukács 20:20).

A háromsághívők (a kereszténység vezetői és szócsöveik) is azt lesik, hogy hol találnak olyan igéket, amikkel állításukat bizonyíthatnák, hogy hol tudnák megfogni a bibliai kinyilatkoztatást, amely világosan tanítja, hogy csak egyetlen Isten van, /Akinek az - egyedüli - akaratából van minden – vö. Jelenések 4:11/és nincsen több. Ezt Isten maga is mondja, nem csak mondják Róla! (vö. Ézsaiás 44:8; 45:5) Mivel Jézus közbenjáró Isten és az emberek között, nyilvánvaló, hogy nem ő az Isten! (vö. 1Timótheus 2:5; Efézus 4:6)

Ennek ellenére keresnek olyan igéket, ahol a Jézus istenségét tárgyalja a Biblia /pl. János 1:1,18; Kolossé 2:9, stb./, és azt úgy értelmezik, hogy ezek a szövegek feljogosítják őket arra, hogy azonosságot állapítsanak meg Isten és a Fia között.

Hiszen Jézus azt mondta, hogy „Én és az Atya egy vagyunk.” (János 10:30) Aztán hogy mi is egyek legyünk az ő egységükhöz hasonlóan, az már nem lényeges – szerintük – azt már nem sűrűn idézgetik, mert még kiderül, az Atya és Fia közti egység nem azonosság, hanem elvi egység, nem szó szerinti, hanem átvitt értelmű. Esetünkben ugyanúgy! (vö. János 17:22; Róma 12:5; 1Korinthus 1:10; 3:8; 10:17; 12:12-13)

Szemrebbenés nélkül állítják, hogy Jézus sohasem volt kisebb, mint Isten. Azonban elfelejtik, hogy Istent nem lehet gonoszsággal megkísérteni (Jakab 1:13), Jézust pedig megkísértette az Ördög! (vö. Máté 4:3-11)

Azután azt is állítják, hogy Jézusnak azért volt Istene az Atya, mert ő akkor emberi testben volt. (vö. János 20:17) Aztán hogy a megdicsőülése után is az Istene maradt, az már nem lényeges. (vö. Jelenések 3:12) S mert emberi testben volt, azért volt nagyobb nála az Atya. (vö. János 14:28) S nem azért, mert az Isten nagysága abszolút! (vö. János 10:29; Zsidók 6:13)

Önkényesen magyarázzák a köztük lévő egylényegűséget, csak hogy oda lyukadjanak ki, ahová ők akarnak. De a Legfelségesebb Isten kijelentésen megbuknak, a Magasságos Isten kijelentésen elvéreznek. Mert mindent nem lehet kimagyarázni. Mert mindent nem lehet kiforgatni. A hamis tan előbb utóbb összeütközésbe kerül olyan bibliai kijelentésekkel, amelyeket nem vettek figyelembe.

Vajon itt is ennek a figyelmetlenségnek lehettünk a tanúi? Minden bizonnyal. Na és minden következmények nélkül tehetik ezt meg a háromsághívők? Ők ezt is ugyanúgy hiszik, mint a háromságot. Vajon ezt tanítja a Biblia, vajon ezt tanítja Jézus? Nem, hanem éppen az ellenkezőjét:

„De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak.” (Máté 12:36-37)

Akik szeretik Isten Igéjét és őszinte szívvel közelednek hozzá, azoknak nem érdekük, hogy a saját filozófiájukkal megerőszakolják a bibliai kijelentéseket, hanem igyekeznek azokat tiszteletben tartani és azokról másoknak hű képet nyújtani. Elvégre nem mindegy, hogy valakit igaznak-e vagy hamisnak fognak ítéltetni a végső elbíráláskor.

Amikor is számot kell adnunk arról, hogy valóban az igaz imádatot gyakoroltuk-e, vagy a magunk választotta istentiszteletben tetszelegtünk a magunk megelégedésére. (vö. Kolossé 2:23) Amit a Legfelségesebb Isten személyéről megtudtunk, az hozzá segít bennünket, hogy ezt hiba nélkül megtehessük.

„Annakokáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.” (2Péter 3:14)

Ami pedig az igaz imádatot illeti, azt csak is a Legfelségesebb Isten, az Atya felé tehetjük, a Jézus Krisztuson keresztül, és nem adhatjuk Jézus Krisztusnak is, mert az bálványimádás lenne! (vö. 2Mózes 34:14; 1Király 8:60; Ézsaiás 44:8; Márk 12:32; János 14:6)

Jézus is, zsidó emberként Istent imádta, nem saját magát. (vö. János 4:22) Az apostolok pedig a proszküneó kettős értelmezése /imádni-hódolni/ szerint tiszteletteljes hódolattal illették őt /Jézust/, nem pedig imádták. (vö. Lukács 24:52; Zsidók 1:6; Jelenések 3:9)

A hamis imádatunkkal ne tegyünk idegen tüzet az oltárra, hanem vegyünk példát azokról, akik az igaz imádatot helyesen gyakorolják, ami által példát mutatnak nekünk:

„Az angyalok pedig mindnyájan a királyiszék, a Vének és a négy lelkes állat körül állnak vala, és a királyiszék előtt arczczal leborulának, és imádák az Istent, Ezt mondván: Ámen: áldás és dicsőség és bölcseség és hálaadás és tisztesség és hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön örökké, Ámen.” (Jelenések 7:11-12; vö. 3Mózes 10:1-2; Zsoltárok 141:2; Jelenések 8:4; 14:7)