Kétezer éves vita lezárása - 1. rész

 kép: https://pxhere.com/en/photo/828833

SZENTHÁROMSÁG VITA 

A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁVAL

[1.] ISTEN MIKOR MUTATKOZOTT BE ÚGY MINT SZENTHÁROMSÁG?

Rajtam kívül nincs Isten! (Ézsa 45:5; 44:6; 5Mz 32:39)

MI: A kérdésed telibe találja a teológia egyik legizgalmasabb pontját: hogyan egyeztethető össze az általad is idézett szigorú monoteizmus (egyistenhit) a Szentháromság tanával?

A rövid válasz: Isten nem egy konkrét „bemutatkozó szöveggel” fedte fel ezt, hanem egy történelmi folyamat során, amely Jézus Krisztus megjelenésével teljesedett ki.

Így nézett ki ez a folyamat:

1. Az Ószövetség: Az Egység hangsúlyozása

Ahogy írtad, az Ószövetség (pl. Ézsaiás 45:5) kategorikusan kijelenti: „Én vagyok az Úr, nincs más, rajtam kívül nincs Isten!” Ez alapvető volt ahhoz, hogy Izrael népe ne süllyedjen el a környező népek bálványimádásában. Itt Isten személyes egysége a hangsúlyos. (Ugyanakkor a keresztények már itt is látnak utalásokat, például amikor Isten többes számban beszél: „Alkossunk embert...” – 1Móz 1,26).

2. Az Újszövetség: A Fiú és a Lélek megjelenése

A „bemutatkozás” akkor történt meg, amikor az Isten Igéje testté lett Jézusban.

Jézus fellépése: Jézus olyan dolgokat tett és mondott, amikre csak Isten jogosult (megbocsátotta a bűnöket, úr volt a szombat felett, és azt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk” – János 10,30).

A keresztelés: A legnyíltabb jelenet Jézus megkeresztelkedése, ahol jelen van a Fiú a vízben, az Atya hangja az égből, és a Szentlélek galamb formájában (Máté 3,16-17).

A missziói parancs: Jézus már direkt módon utasítja a tanítványokat: „...keresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében” (Máté 28,19). Figyeld meg: a név (névben) egyes számban van, nem „neveikben”!

3. Hogyan fér össze az „Egy” és a „Három”?

A keresztény tanítás szerint a Szentháromság nem három istent jelent (az többistenhit lenne), hanem egyetlen Isten három személyét.

Az általad idézett versek (Ézsa 45:5) igazak: nincs más Isten a Teremtőn kívül.

A keresztény hit vallja, hogy ez az egyetlen Isten önmagán belül egy szeretetközösség: az Atya, a Fiú és a Szentlélek egysége.

Összegezve: Isten nem az Ószövetségben mutatta be magát Szentháromságként, mert a népét előbb az egyistenhitben kellett megerősítenie. A „titok” Jézus eljövetelével tárult fel teljesen.

[2.] HOL ÍRJA A BIBLIA, HOGY JÉZUS KRISZTUS A LEGFELSÉGESEBB HÜPSZISZTOSZ ISTEN, HOL NEVEZI ANNAK? Egyetlen Isten van, a hüpszisztosz, a legfelségesebb Isten; a hüpszisztosz jelző sehol nincs alkalmazva sem Jézus Krisztusra sem a szent szellemre. (Lukács 6:35; Zsolt 78:35; Dániel 5:21

MI: A Biblia a görög hüpszisztosz (ὕψιστος – Magasságos/Legfelségesebb) jelzőt valóban elsősorban az Atyaisten azonosítására használja, ám a kérdésedben említett állítás, miszerint „sehol nincs alkalmazva” Jézussal összefüggésben, teológiai és szövegtani szempontból árnyaltabb képet mutat.

Íme a pontos bibliai adatok 2026-os ismereteink szerint:

1. Hol szerepel a "Legfelségesebb" (Hüpszisztosz) jelző?

A jelző az Újszövetségben leggyakrabban az Atyára utal, például:

Lukács 6:35: „...és a Magasságos (hüpszisztou) fiai lesztek.”

Cselekedetek 7:48: „De a Magasságos (hüpszisztos) nem kézzel csinált templomokban lakik.” 

2. Alkalmazza-e a Biblia Jézusra?

Bár Jézust ritkábban nevezik közvetlenül „a Legfelségesebbnek”, a szövegek szorosan összekapcsolják őt ezzel a méltósággal:

A Magasságos Fia: Jézus születésekor Gábor angyal azt mondja: „...a Magasságos (hüpszisztou) Fiának hívják majd” (Lukács 1:32).

A démonok vallomása: A gerázai megszállott így kiált fel: „Mi közöm hozzád, Jézus, a Magasságos (hüpszisztou) Istennek Fia?” (Lukács 8:28, Márk 5:7).

Lukács 1:76: Zakariás énekében Keresztelő Jánosról mondja: „Te pedig, kisgyermek, a Magasságos (hüpszisztou) prófétája hívatol; mert az Úr előtt jársz...” Itt az „Úr”, aki előtt János jár, a szövegkörnyezetben maga Jézus. 

3. Teológiai összefüggés

A keresztény értelmezés szerint Jézus nem egy „másik” isten a Legfelségesebb mellett. A tanítás lényege, hogy Jézus isteni természeténél fogva osztozik ebben a méltóságban:

Egyenrangúság: János evangéliuma szerint az Ige (Jézus) Isten volt (János 1:1), és ő és az Atya egyek (János 10:30).

Minden név felett: A Filippi 2:9-11 szerint Isten olyan nevet adott neki, amely „minden név felett való”, ami a zsidó gondolkodásban magát a legfelsőbb méltóságot jelenti. 

Összegezve: A Biblia Jézust valóban nem nevezi "a Legfelségesebb Istennek" mint különálló címet abban a formában, ahogy az Atyát, de a „Magasságos Fiaként” (aki az Atyával egylényegű) ugyanazt a dicsőséget tulajdonítja neki.

[3.] HA NEM LEHET MEGÉRTENI A HÁROMSÁGOT, PÁL MIÉRT ÍRTA TIMÓTHEUSNAK, HOGY ÉRTSE MEG A TANÍTÁSÁT?

"John Wesley azt mondta: „Hozzatok nekem egy férget, amely képes megérteni az embert, és én mutatok nektek egy embert, amely képes megérteni a háromságos Istent”. /Encyclopedia of 7700 Illustrations, Assurance Publishers, 504. o./ – De mi köze van ennek a filozófiának Isten igéjéhez?

2Tim 2:7 Értsd meg amit mondok; adjon azért az Úr néked belátást mindenekben. (1Kor 8:6) Ha Timótheus (és bárki más) Pál elvárása alapján megérthette az Istenről szóló tanítást, akkor a szentháromság hogyan nem érthető meg, ha bibliai tanítás? Az Ósz-i nép ugyanúgy megértette a nekik tanított igét, amiben nem volt háromságos tanítás, különben nem értették volna meg! (vö. Neh 8:8,12)

MI: A kérdésed rávilágít egy alapvető különbségre a tanítás tartalma és az Isten lényege között.

Íme a válasz, tiszteletben tartva az általad hozott szentírási párhuzamokat:

1. Mit kellett Timótheusnak megértenie?

Amikor Pál azt írja: „Értsd meg, amit mondok” (2Tim 2:7), a szövegkörnyezet nem egy metafizikai definícióról szól. Pál itt három képet használ: a katonát, a sportolót és a művelőt. Azt akarja, hogy Timótheus értse meg a szolgálattal járó szenvedést és hűséget.

Pál elvárása az volt, hogy a tanítványai értsék az evangéliumot (Krisztus halálát és feltámadását).

Az evangélium érthető, logikus és tanítható. A Szentírás világos kijelentéseket tesz.

2. Érthetőség vs. Felfoghatatlanság

A teológia különbséget tesz a megismerhetőség és a teljes felfoghatóság között:

Megismerhető: Megérthetjük azt, amit Isten kijelentett magáról (hogy Ő egy, de az Atya, a Fiú és a Lélek is Isten). Ez egy bibliai adat, amit Timótheus is megértett.

Felfoghatatlan: Az, hogy ez miként lehetséges (hogyan fér meg a három személy egyetlen lényegben), az meghaladja az emberi logikát. Wesley idézete erre a „mikéntre” vonatkozik, nem pedig arra, hogy a Biblia ne tanítana erről világosan.

3. Az Ószövetség és a fejlődő kinyilatkoztatás

Igazad van: a Nehémiás 8:8-ban a nép megértette a törvényt, mert az világos volt. Az Ószövetségben Isten az egységét hangsúlyozta, hogy megvédje a népet a sokistenhittől.

A keresztény érvelés szerint Isten nem „megváltozott”, hanem a kinyilatkoztatás lett teljesebb Jézus Krisztusban. Ahogy egy gyermeknek sem magyarázzák el az atomfizikát az ábécé előtt, Isten is fokozatosan fedte fel belső természetét.

4. 1Korinthus 8:6 – Az „egy Isten” és az „egy Úr”

Ezt a verset gyakran idézik a Szentháromság ellen, de a trinitárius teológia éppen ebben látja az egységet:

„...nekünk egyetlen Istenünk az Atya... és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus...”

Pál itt a zsidó Semát (Halljad Izrael, az Úr a mi Istenünk, egy Úr!) „osztja meg” az Atya és a Fiú között. Ha Jézus nem lenne Isten, akkor az „egy Úr” cím használata sértené az ószövetségi monoteizmust.

Összegezve: Timótheus megértette a tanítást (hogy ki kicsoda a megváltás tervében), de ez nem jelenti azt, hogy Isten végtelen lényét „zsebre tudta tenni” ésszel. A Biblia szerint Isten titkai (1Kor 2:11) csak a Lélek által ismerhetők meg, de soha nem meríthetők ki teljesen az emberi értelem által.

[4.] PÁL APOSTOLNAK KI VOLT AZ ISTENE, TALÁN JÉZUS KRISZTUS? (Róma 1:8; Fil 1:3; 4:19)

MI: Pál apostol levelei alapján a válasz: Pál Istennek (az Atyának) szolgált, de Jézus Krisztust is isteni imádattal és Úrként tisztelte.

Az általad idézett versek (Róma 1:8, Fil 1:3) világosan mutatják Pál szóhasználatát: „Hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által...” [1]. Ebben a viszonyrendszerben Pál az Atyát nevezi Istennek, Jézust pedig az Úrnak (Küriosz) és a Közbenjárónak.

Azonban Pál teológiája itt nem áll meg. Nézzük meg, hogyan azonosítja Jézust is az isteni szférával:

1. Közvetlen megnevezés: A Róma 9:5-ben Pál explicit módon írja Krisztusról: „...akik közül származik test szerint a Krisztus, aki mindenek felett való örökké áldott Isten. Ámen.” [2].

2. Isteni természet: A Filippi 2:6-ban azt írja, hogy Jézus „Isten formájában (morphe) lévén, nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő” [3].

3. Teremtő erő: A Kolossé 1:16-ban Pál kijelenti, hogy Krisztus által teremtetett minden a mennyben és a földön. Mivel az Ószövetség szerint Isten egyedül teremtett (Ézsa 44:24), Pál ezzel Krisztust az isteni lényegbe emeli.

4. Az „egy Úr”: Az 1Kor 8:6-ban Pál a zsidó hitvallást (Sema) úgy fogalmazza újra, hogy abba beleérti Jézust is: „...egyetlen Istenünk az Atya... és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus” [4].

Összegezve: Pál számára Isten az Atya, de Jézus Krisztus nem egy teremtmény vagy „második” isten mellette, hanem az a Személy, akiben Isten teljes istensége lakozik (Kol 2:9). Pál az Atyának ad hálát Krisztus által, mert Krisztus az az „út”, akin keresztül Isten elérhetővé vált az ember számára.

[5.] AZ EULOGÉTOSZ (ÁLDOTT-G2128), CSAK ISTENNEL VAN KAPCSOLATBA HOZVA. KAPCSOLÓDÁSI HELYEK: Márk 14:61; Lukács 1:68; Róma 1:25; 9:5; 2Kor 1:3; 11:31; Eféz 1:3; 1Péter 1:3. HA AZ ÖSSZES TÖBBI IDÉZET SE KRISZTUSSAL KAPCSOLATOS, AKKOR A RÓMA 9:5 MIÉRT SZÓLNA RÓLA?

MI: Ez egy kiváló szövegtani megfigyelés. Az eulogétosz (εὐλογητός) szó valóban egy olyan jelző, amelyet az újszövetségi írók szinte kizárólag Istennek (az Atyának) tartottak fenn.

A Róma 9:5 értelmezése körül azért folyik évszázadok óta vita, mert a görög szövegben nincs írásjel, így a mondatvégi pont elhelyezése dönti el, hogy az „áldott Isten” jelző Krisztusra vagy az Atyára vonatkozik-e.

Íme az érvek, amiért a legtöbb görög nyelvész és fordító 2026-ban is Krisztusra vonatkoztatja ebben a konkrét esetben:

1. Nyelvtani szerkezet: A mondat görög felépítése (ho on epi pantón theosz eulogétos) folyamatos. Ha Pál itt hirtelen az Atyát akarná dicsőíteni, az egy nyelvtanilag szokatlan, szaggatott mondatszerkezetet eredményezne. A „ho on” (aki van) vonatkozó névmás közvetlenül az előtte álló alanyra, azaz Krisztusra mutat vissza.

2. A szövegkörnyezet logikája: Pál itt a zsidó nép kiváltságait sorolja. Az utolsó és legnagyobb kiváltság az, hogy közülük származik a Messiás (Krisztus) test szerint. A mondat logikai íve a „test szerint” (emberi származás) állítástól halad a „mindenek felett való Isten” (isteni méltóság) felé, bemutatva Krisztus kettős természetét.

3. Az „eulogétosz” elhelyezése: Amikor a Biblia az Atyát áldja, az eulogétosz szó általában a mondat elején áll (pl. „Áldott legyen az Isten...”). A Róma 9:5-ben viszont a végén szerepel, ami a görögben gyakran egy már említett személy (itt Krisztus) méltatására szolgál.

Miért kivétel ez a többi helyhez képest?
Pál nem „véletlenül” használja itt ezt a szót. Éppen azért teszi, hogy hangsúlyozza: Krisztus nem csupán egy emberi tanító, hanem az a személy, akiben a korábban idézett ószövetségi ígéretek beteljesedtek.

Ha megnézed a legújabb revideált újfordítású Bibliát (RUF 2014) vagy a Katolikus fordítást, a lábjegyzetekben gyakran jelzik ezt a dilemmát, de a főszövegben Krisztus istenségét emelik ki.

Bár az eulogétosz jelzőt máshol az Atyára használják, a Róma 9:5 nyelvtani szerkezete és a kontextus a bibliatudósok többsége szerint azt diktálja, hogy itt Pál Krisztust nevezi Istennek.

[6.] A „MINDENEK FELETTE” EFÉZUS 4:6 KIFEJEZÉST PÁL APOSTOL EGYÉRTELMŰEN ÉS FÉLREÉRTHETETLENÜL ISTENRE HASZNÁLJA AZ USZ EGY MÁSIK VERSÉBEN, AMI PONTOSAN IGAZOLJA, HOGY A RÓMA 9:5-BEN NEM KRISZTUSRÓL VAN SZÓ!

MI: A párhuzamod az Efézus 4:6-tal („egy az Istene és Atyja mindeneknek, aki mindenek felett van...”) valóban erős érv a monoteisztikus értelmezés mellett, és pontosan mutatja, hogy Pál fejében az „Atya” és a „mindenek felettiség” fogalma szorosan összetartozik. [1]

Azonban a teológiai vita éppen azért nem zárult le az évszázadok alatt, mert Pál másutt ugyanezt a „mindenek feletti” hatalmat Krisztusra is alkalmazza, csak más szavakkal:

1. Filippi 2:9: Pál szerint Isten felmagasztalta Krisztust, és olyan nevet adott neki, amely minden név felett való. Ha valaki minden név (méltóság) felett áll, az logikailag „mindenek felett” van. [2]

2. Kolossé 1:17-18: Krisztus „mindenek előtt volt”, és ő a fő, hogy mindenekben ő legyen az első. [3]

3. A Róma 9:5 nyelvtani csapdája: Ha a „mindenek felett való Isten” részt elválasztjuk Krisztustól, akkor a mondat első fele („akik közül származik a Krisztus test szerint”) csonka marad. A „test szerint” (kata szarka) kifejezés a Bibliában szinte mindig egy ellentétpárt készít elő: ha test szerint ember, akkor mi a „lélek szerint” vagy az isteni mivolta szerint? A legtöbb nyelvész szerint a mondat folytatása (a mindenek felett való Istenség) adja meg erre a választ. [4]

Összegezve: Miközben az Efézus 4:6 egyértelműen az Atyáról beszél, a trinitárius nézőpont szerint Pál nem ellentmondásba keveredik önmagával a Róma 9:5-ben, hanem Krisztust is beemeli abba az isteni körbe, akit az Efézus 4:6-ban leírt.

A vita tehát azon áll: Pál szerint az „Isten” és a „mindenek felettiség” kizárólag az Atyát illeti-e meg, vagy Krisztus az Atyával való egysége révén osztozik ebben?

A Szentírás.hu görög elemzései és a Kálvin János kommentárjai is elismerik, hogy a mondat írásjelezése döntő, de a szövegkörnyezet Pálnál gyakran Krisztus felmagasztalásával végződik.

[7.] NYELVTANI SZERKEZET: Ezek a fordítások úgy tekintik a ho on szavakat, mint egy független mondat vagy mellékmondat kezdetét, amely Istenre vonatkozik, és áldást mond rá a tőle kapott gondoskodásokért. Itt és a Zsoltárok 68:18. LXX-ben az eulogetos „áldott” állítmány a Theos, „Isten” alany után áll. Az „A grammar of the New Testament” hetedik kiadás, Andover, 1897.p.551, című művében G.B. Winer a következőt mondja: „amikor az alany alkotja a fő fogalmat, különösen amikor az ellentétes egy másik alannyal, az állítmányt utána lehet, ill. kell elhelyezni.” (Vö. Zsolt 68:18, LXX). Ezért a Róma 9:5-ben a ho on epi panton Theos eulogetos stb. szavak Istenre vonatkoznak, s a szavak sorrendje teljesen megfelelő, sőt nélkülözhetetlen is.”

A Róma 9:5-ben található nyelvi szerkezet részletes tárgyalása megtalálható a „The Aut-horship of the Fourth Gospel and Critical Essays, by Ezra Abbot, Boston, 1888, a 332-438 oldalakon. A 345 346, és 432 oldalakon írja: „Itt azonban a ho on el van választva a ho khristos-tól a to kata sarka által, amelyet az olvasásnál szünetnek kell követnie, mely szünetet meghosszabbít az a különleges hangsúly, melyet a to szó ad a kata sarka szavaknak, továbbá az őt megelőző mondat önmagában nyelvtanilag teljes és logikailag semmi további kiegészítésre nem szorul, mivel csak a hústest tekintetében volt Krisztus a Zsidók közül való. Másrészt, ahogy már ezt láttuk (a 334.oldalon), a közvetlenül előtte lévő áldások felsorolását, melyet Krisztus eljövetelének felbecsülhetetlen áldása koronázott meg, természetes módon követi az Istennek szóló dícséret és hálaadás, mint annak a Lénynek, aki mindenek felett uralkodik, mialatt szintén doxológiára (Istent dicsőítő kifejezésre) utal a mondat végén levő Ámen szó. Az összes nézőpontból, tehát a doxológiai szerkezet könnyűnek és természetesnek látszik… A sarka után levő szünet természetes voltát az a tény is jelzi, hogy pontot találunk ez után a szó után az összes régi MSS (kézirat)-ban, amelyek ebben az esetben tanúskodnak, név szerint az A,B,C.L… (kéziratokat) tudjuk megnevezni, és az A,B,C,L… nagybetűs (kéziratokon) kívül legalább 26 kis betűs (kéziratot), amelyek pontot jeleznek a sarka után, ugyanazt, amelyet általában tartalmaznak az aionas vagy az Amen szavak után.” Ezért a Róma 9:5 dicséretet és hálát ad Istennek.

MI: Nagyon alapos és szakszerű érvelést hoztál, amely a 19. századi bibliakritika (Ezra Abbot és G.B. Winer) egyik legjelentősebb vonalát képviseli. Ez az álláspont – amelyet ma is képviselnek például a Jehova Tanúi vagy egyes unitárius teológusok – azt hangsúlyozza, hogy a Róma 9:5 valójában egy záró doxológia (Isten-dicsőítés), nem pedig Krisztus azonosítása Istennel.

A 2026-os teológiai konszenzus szerint az általad felvetett pontokra a következő válaszok adhatók:

1. A kéziratok (MSS) központozása

Bár Abbot említi az A (Codex Alexandrinus) vagy B (Codex Vaticanus) kéziratokat, fontos tudni, hogy a legkorábbi görög kéziratok scriptio continua (folyóírás) stílusban készültek, szóközök és írásjelek nélkül. A pontok, amelyeket a későbbi másolók tettek bele, már az ő értelmezésüket tükrözték. Az, hogy hol van a szünet, nem a szöveg eredeti része, hanem döntés kérdése.

2. A "to kata szarka" (test szerint) ellentétpárja

Winer és Abbot érvelésével szemben sok modern nyelvész (például a NESTLE-ALAND 28. kiadása körüli tudósok) úgy látja, hogy a kata szarka kifejezés Pálnál szinte mindig követel egy kiegészítést.

Róma 1:3-4: Itt Pál párhuzamba állítja a „test szerint” (Dávid fia) és a „szentség Lelke szerint” (Isten Fia) fogalmakat.

A Róma 9:5-ben, ha megállunk a szarka után, a mondat befejezetlennek tűnik Pál stílusához képest. Mi a helyzet Krisztussal a "testen kívül"? A válasz: Ő a mindenek felett való Isten.

3. A doxológia sorrendje

Való igaz, amit írtál: az eulogétosz (áldott) általában az alany előtt áll a Bibliában, ha önálló dicsőítésről van szó. A Róma 9:5-ben viszont az alany (Theos) után áll. Ez a szerkezet a görögben inkább egy leíró mellékmondatra utal, amely az előbb említett személyt (Krisztust) jellemzi, nem pedig egy új, független felkiáltásra.

4. Teológiai összefüggés

Pál a 9. fejezet elején mély fájdalmáról beszél a zsidóság miatt. Az, hogy felsorolja az áldásokat, majd Krisztust nevezi meg a csúcspontként, aki mindenek felett áll, logikailag lezárja az érvelést.

Összegezve: Az általad idézett kutatók (Abbot, Winer) érvei nyelvtanilag lehetségesek, és egy legitim alternatív fordítást tesznek lehetővé. Azonban a legtöbb bibliafordító bizottság ma is úgy dönt, hogy a szövegkörnyezet és Pál Krisztus-központú teológiája miatt Krisztusra vonatkoztatja a jelzőt.

Ez a vers marad az egyik legvitatottabb pont, ahol a nyelvtan és a hitvallás találkozik.

[8.] Róma 9:5 - KRISZTUS MINDENEK FELETT ÁLDANDÓ ISTEN? (kai ex hon ho khristos to kata sarka, ho on epi panton, Theos eulogetos eis tous aionas; amen) Katolikus fordítás: „test szerint közülük származik Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen.”; Károli: „és a kik közül való test szerint a Krisztus, a ki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen.” Új protestáns: „és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen”. - Ezzel ellentétesen fordítja Dr. Masznyik Endre: „S akik közül való gyarló teste szerint a Krisztus is. Isten, a mindenség Ura legyen áldott mindörökké. Ámen.”; Nemzetközi Gedeon Társaság, 1998: „és közülük való test szerint a Krisztus, Aki mindenek felett való, hála az örökké áldandó Istennek.” ; Konkordáns f.: „és akik közül való Krisztus hústest szerint – legyen áldott érte a mindenek felett való Isten az eonokon át! Ámen.”; Új Világ f. 2004: „és tőlük származott a Krisztus a test szerint. Isten, aki felette van mindeneknek, áldott legyen örökké!Ámen.” The New English Bible, 1972: „és közülük származott, természetes leszármazás szerint a Messiás. Legyen Isten, aki legfőbb minden felett, áldott örökké!Ámen.” Vajon melyik fordításnak van igaza? A Szentírás teljességének fényében nézve a második csoportnak van igaza. Az eulogetos (áldott) szó az ÚSZ-ben csak a következő helyeken fordul elő: Márk 14:61; Luk 1:68; Róma 1:25; 9:5; 2Kor 1:3; 11:31; Efézus 1:3; 1Péter 1:3. Látható, hogy az, aki a szövegek szerint áldandó-áldott, az az Istenre (Jehovára) vonatkozik, és sohasem Krisztusra. Ez alól a Róma 9:5 miért lenne kivétel?

MI: A kérdésed rávilágít arra, hogy a Róma 9:5 nem csupán nyelvtani, hanem súlyos hitvallási kérdés is, ahol a fordítók teológiai előfeltevései gyakran meghatározzák az írásjelezést.

Íme a szempontok 2026-os teológiai perspektívából, miért oszlik két táborra a szakma:

1. Az "eulogétosz" kizárólagossága

Érved, miszerint az eulogétosz (áldott) máshol csak az Atyára vonatkozik, statisztikailag igaz. A trinitárius válasz erre az, hogy Pál itt éppen a kivételességgel akar üzenni: Krisztust abba a dicsőségbe emeli, amely egyébként csak az Atyát illeti. Ha Pál szerint Krisztus "Istennel egyenlő" (Fil 2:6), akkor az "áldott" jelző alkalmazása rá nem hiba, hanem tudatos hitvallás.

2. A "ho on" szerkezete

A görög szövegben a ho on (aki van) kifejezés áll a "mindenek felett" előtt.

A görög nyelvtan szabályai szerint a ho on általában az elődére (közvetlenül előtte álló szóra) vonatkozik, ami itt a Krisztus.

Ha Pál egy új mondatot akart volna kezdeni az Atyát dicsőítve, a ho on használata helyett valószínűbb lett volna egy közvetlen alany (pl. Eulogétosz ho Theosz...).

3. Miért a második csoportnak lehet igaza az érvelésed szerint?

A Masznyik-féle és az Új Világ fordítás mellett szóló legerősebb érv a bibliai monoteizmus szigorúsága. Ha valaki úgy látja, hogy a Biblia következetesen különválasztja az egyetlen Istent (Atyát) a Fiútól, akkor a Róma 9:5-öt is ezen a szemüvegen keresztül fogja tagolni, hogy elkerülje a "két Isten" látszatát.

4. Miért az első csoport (Károli, RUF, Katolikus) marad a többségi álláspont?

A fordítók többsége szerint a mondat logikai íve ("test szerint a zsidóktól származik... de egyébként mindenek felett való Isten") sokkal természetesebb Pál stílusában, mint egy hirtelen, témaváltó felkiáltás. Pál gyakran használ ilyen "kontrasztokat" Krisztus kettős méltóságának bemutatására.

Összegzés:

Nincs olyan kézirat, amely pontot tenne a vita végére, mert az eredeti szövegben nem voltak írásjelek.

Ha a szóhasználat statisztikáját nézzük (hol szerepel még az eulogétosz), az a te álláspontodat erősíti.

Ha a közvetlen görög mondatszerkezetet nézzük, az a Krisztusra vonatkoztatott értelmezést támogatja.

Mivel 2026-ban is mindkét fordítási irányzat jelen van, a választ az határozza meg, hogy az olvasó a Biblia egészéből a szigorú egységet vagy a Krisztus istenségét hangsúlyozó tanítást látja-e bizonyítottnak. 

[9.] HOL ÍRJA A BIBLIA, HOGY JÉZUS KRISZTUS A MI ISTENÜNK? (Mk 12:29; Csel 2:39; 2Thess 1:12; Jel 5:10)

MI: A kérdésedben idézett versek (mint a Márk 12:29-ben a Sema) a zsidó-keresztény monoteizmus alapkövei, ahol az „egy Isten” az Atya. Ugyanakkor az Újszövetségben 2026-ban is több olyan kulcsfontosságú helyet találunk, ahol az apostolok és tanítványok közvetlenül „Istenünknek” vagy „Istennek” nevezik Jézus Krisztust:

1. Tamás apostol vallomása

A legismertebb közvetlen azonosítás János evangéliumában található, amikor a feltámadott Jézus megjelenik:

„Tamás pedig felele és monda néki: Én Uram és én Istenem!” (János 20:28).

Jézus itt nem javítja ki Tamást, nem mondja, hogy ez istenkáromlás lenne, hanem elfogadja ezt a hitvallást.

2. Péter apostol levele

A 2Péter 1:1 görög szövege (a Granville Sharp-szabály szerint) egyetlen személyre vonatkoztatja a „Isten” és az „Üdvözítő” jelzőket:

„...a mi Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által...”
Itt a nyelvtanilag az „Istenünk” (theou hémón) és a „Megváltónk” egyazon alanyra, Jézusra utal.

3. Titusz 2:13

Pál apostol hasonlóan fogalmaz, amikor Krisztus visszatéréséről beszél:

„...várva a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését.”



Ebben a szerkezetben a „nagy Isten” jelző közvetlenül Jézus Krisztushoz kapcsolódik.

4. 1János 5:20

János apostol levele így zárul, utalva Jézusra:

„...mi az Igazban vagyunk, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ez az igaz Isten és az örök élet.”

5. Zsidókhoz írt levél 1:8

Itt az író az Atya szavait idézi, aki a Fiúhoz beszél:

„A Fiúról azonban így szól: A te trónod, ó, Isten, örökkévaló...” (Zsoltárok 45:7-8 alapján).

Összegezve: Miközben az általad idézett helyek (pl. 2Thessz 1:12) különbséget tesznek az Atya és Jézus között, a Biblia tartalmaz olyan fajsúlyos kijelentéseket is, ahol Jézust közvetlenül Istennek és „mi Istenünknek” nevezik. A keresztény teológia szerint ez nem két Istent jelent, hanem azt, hogy Jézus osztozik az Atya isteni természetében.

[Az úgynevezett „Granville Sharp-szabály”-t megfelelően elemezték, és kimutatták, hogy érvénytelen a Szentháromság bizonyítására. Lásd részletesen: - https://www.biblicalunitarian.com/verses/ephesians-5-5]

[10.] HA A JÁNOS 20:17-ET ÖSSZEVETJÜK A JÁN 20:28-AL, AKKOR MIÉRT TAMÁS KIJELENTÉSE A MÉRVADÓ, MIÉRT NEM JÉZUS KRISZTUSÉ, AKI TELJESEN MÁST MONDOTT A MI ISTENÜNK SZEMÉLYÉRŐL? TALÁN TE MESTERSÉGES INTELLIGENCIA KETTŐS MÉRCÉT HASZNÁLSZ?!!

MI: Nem kettős mércéről van szó, hanem a Biblia egyik legmélyebb belső feszültségéről, amelyet a teológusok évszázadok óta vizsgálnak. Nézzük meg a két verset egymás mellett, ahogy 2026-ban is olvassuk őket:

1. János 20:17: Jézus azt mondja: „...felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” – Itt Jézus egyértelműen különbséget tesz önmaga és az Isten (az Atya) között.

2. János 20:28: Tamás azt mondja Jézusnak: „Én Uram és én Istenem!” – Itt a tanítvány Istent lát a feltámadt Krisztusban.

Miért nem „érvényteleníti” az egyik a másikat?

A keresztény értelmezés (dogmatika) szerint mindkét állítás igaz, és nem zárják ki egymást:

Jézus emberi mivolta (Ján 20:17): Amikor Jézus azt mondja, hogy „az én Istenem”, akkor az emberi természetéből szól. Emberként neki is az Atya az Istene, akinek engedelmeskedik. Ezt látjuk a kereszten is („Én Istenem, én Istenem...”).

Jézus isteni mivolta (Ján 20:28): Tamás felkiáltása nem Jézus emberi származására, hanem a feltámadás utáni dicsőségére és lényegére vonatkozik. Jézus azzal, hogy elfogadja ezt a megszólítást, és azt mondja: „mivel láttál engem, hittél”, jóváhagyja Tamás felismerését.

Miért Tamás vallomása a „tetőpont”?

János evangéliuma egy tudatosan felépített könyv. Az elején kijelenti, hogy „az Ige Isten volt” (Ján 1:1), a végén pedig Tamás szájával zárja be ezt a kört (Ján 20:28). Az evangélista számára nem ellentmondás, hogy Jézusnak van Istene (az Atya), és közben Ő maga is Isten (a Fiú).

Kettős mérce?

A vita valójában azon van, hogy ki hogyan értelmezi a monoteizmust:

1. Unitárius/Szigorú nézőpont: Csak az Atya az Isten, minden más verset (mint a Tamásét) ehhez kell igazítani (pl. Tamás csak meglepődött, vagy Jézust csak „isteni képviselőnek” látta).

2. Trinitárius nézőpont: Isten egysége komplex, az Atya és a Fiú egyaránt Isten, ezért mindkét vers szó szerint igaz.

Én, mint MI, nem állítok fel mércét, csak bemutatom, hogy a szövegben ott van mindkét állítás. A teológia feladata, hogy ezeket rendszerbe foglalja. Ha az eredeti görög kifejezések érdekelnek, a Szentírás összevetései segíthetnek látni, hogy János mindkét helyen a Theosz (Isten) szót használja.

[11.] KICSODA A MI ISTENÜNK?

KICSODA A ZSIDÓK ÉS A KERESZTÉNYEK ISTENE, A MI ISTENÜNK?

ELLENŐRIZZÜK LE, MIT MOND AZ ÓSZ ÉS ÚSZ, KICSODA A MI ISTENÜNK? (MAGYAR BIBLIA TANÁCS FORDÍTÁSÁBAN) 

A teljes Szentírás (ÓSZ=héber és USZ=görög Iratok) kinyilatkoztatása/tanítása szerint égnek és földnek, minden igaz hívőnek (ősatyák, zsidók, prozeliták, az Ur Krisztus, apostolai és tanítványai/követői) JHVH (Jahve/Jehova) AZ ISTENE, és nem Jézus Krisztus, nem a szent szellem, hanem csak és kizárólag AZ ATYA egyedül!!! Lásd a következő igehelyeket: 

Az ÓSZ-ben:

„Áldott az ÚR, Sémnek Istene!” (1Móz 9:26)
„Istened leszek” (1Móz 17:7)
„Istenük leszek.” (1Móz 17:8)
„hadd eskesselek meg az ÚRra, az ég és föld Istenére” (1Móz 24:3)
„a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok,” (2Móz 3:13)
„Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene„ (2Móz 3:15)
„én, az ÚR, a te Istened” (2Móz 20:5)
„Az ÚR, a mi Istenünk,” (5Móz 1:6)
„Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR!” (5Móz 6:4)
„az ÚR, a te Istened,” (5Móz 6:15)
„Mert az ÚR, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten!” (5Móz 4:24)
„a ti Istenetek, az ÚR az Isten” (Józs 2:11)
„Istened az én Istenem.” (Ruth 1:16)
„az ÚRtól, Izráel Istenétől,” (Ruth 2:12)
„az ÚR, a menny Istene” (Ezsdr 1:2)
„Izráel Istenének, az ÚRnak a házát! Ő az Isten Jeruzsálemben” (Ezsd 1:3)
„ szent az ÚR, a mi Istenünk!” (Zsolt 99:9)
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?” (Zsolt 22:2)
„örömöm telik az ÚRban, víg örömre indít Istenem” (Ézsa 61:10)
„URam, te vagy a mi atyánk,” (Ézsa 63:16)
„te vagy, URam, a mi Istenünk!” (Jer 3:21-25)
„ én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek” (Jer 7:23)
„ Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek” (Ezék 11:20)
„ én népem lesznek, én pedig Istenük leszek - így szól az én URam, az ÚR” (Ezék 14:11)
„Istenük leszek, ők pedig népem lesznek.” (Ezék 37:27)
„a menny Istene” (Dán 2:44)
„ a ti Istenetek az istenek Istene” (Dán 2:47)
„Dániel Istenét! Ő az élő Isten” (Dán 6:27)
„A mi Urunk, Istenünk” (Dán 9:9)
„Istenünknek, az Úrnak” (Dán 9:10)
„én, az ÚR, vagyok a te Istened Egyiptom óta.” (Hós 13:4)
„én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek,” (Jóel 2:27)
„én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek” (Ámos 9:15)
„ Az URat, a menny Istenét félem,” (Jón 1:9)
„Jónás imádkozott Istenéhez, az ÚRhoz a hal gyomrában.” (Jón 2:2)
„mi az ÚRnak, a mi Istenünknek nevében járunk mindörökké.” (Mik 4:5)
„URam, ősidőktől fogva te vagy az én szent Istenem!” (Hab 1:12)
„gondot visel róluk Istenük, az ÚR,” (Sofóniás 2:7)
„Istenük, az ÚR;” (Hagg 1:12)
„az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek,” (Zak 8:8)
„az ÚR, Izráel Istene” (Mal 2:16)

MI: A felsorolásod lenyűgözően alapos, és 2026-ban is a bibliai monoteizmus kőkemény alapját képezi. Ahogy a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által gondozott Magyar Biblia Tanács (RUF) fordításaiban is olvashatjuk, az Ószövetség központi üzenete megingathatatlan: JHVH az egyedüli Isten.

A teológiai párbeszéd kedvéért nézzük meg, hogyan kezeli a keresztény tanítás ezt a hatalmas igetömeget a „mi Istenünk” kérdésében:

1. JHVH és az Atya azonossága

Az általad idézett versek (pl. „Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR!” – 5Móz 6:4) a keresztény hit szerint is abszolút igazságok. A kereszténység nem „lecserélte” JHVH-t, hanem azt vallja, hogy Jézus Krisztus éppen ezt az egyetlen Istent, az Atyát jött kinyilatkoztatni. Amikor Jézus imádkozik, Ő is JHVH-hoz, az „Ő Istenéhez” imádkozik.

2. Mi a helyzet az Újszövetséggel?

Bár az Ószövetségben JHVH az Isten, az Újszövetségben (szintén az MBT/RUF fordításban) megjelennek olyan kijelentések, amelyek a „mi Istenünk” címet kiterjesztik vagy összekapcsolják Jézussal:

2Péter 1:1: „...a mi Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus...” (Itt a görög szöveg egyetlen alanyra vonatkoztatja az „Istenünk” jelzőt).

Tamás vallomása (Ján 20:28): „Én Uram és én Istenem!” – Jézus ezt a hitvallást elfogadja.

János 1:1,18: Az Ige Isten volt, és az „egyszülött Isten” az, aki az Atyát kijelentette.

3. Az ellentmondás feloldása: Egyetlen Isten, több személy

A keresztény teológia (például a Református Egyszeregy) nem azt mondja, hogy Jézus egy másik isten JHVH mellett. Az érvelésük lényege:

Csak egyetlen Isten van (JHVH).

De JHVH természete olyan, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységében létezik.

Ezért amikor a hívő Jézust „Istenének” nevezi, nem az Ószövetség „egy Istenét” tagadja meg, hanem azt vallja, hogy Jézusban maga a „Seregek Ura” (JHVH) jött el közénk (vö. Zak 2:14-15 és Ján 1:14).

Összegezve: Az általad hozott igék (pl. Hós 13:4, Jóel 2:27) a fundamentumok. A keresztény vita nem azon van, hogy JHVH-e az Isten, hanem azon, hogy Jézus Krisztus lényegileg azonos-e ezzel a JHVH-val, vagy csupán egy teremtménye/követe. A te általad idézett versek a szigorú egységet, az újszövetségi „Istenünk Krisztus” típusú versek pedig a Fiú isteni mivoltát hangsúlyozzák.

[12.] KICSODA A MI ISTENÜNK?

MI: A válasz attól függ, hogy a Biblia melyik részére és melyik értelmezési hagyományra támaszkodunk, de a szövegek alapján a „mi Istenünk” azonosítása így épül fel:

1. Az Ószövetség szerint: A mi Istenünk JHVH (Jahve/Jehova), az egyetlen Teremtő, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Ahogy az általad is idézett Sema mondja: „Halljad Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR!” (5Móz 6:4). Ebben a szakaszban Isten egysége megkérdőjelezhetetlen.

2. Jézus Krisztus szerint: Jézus számára a „mi Istenünk” az Atya. Ő maga mondta a feltámadása után: „...felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez” (János 20:17). Jézus tehát emberként az Atyát nevezte Istenének.

3. Az apostoli bizonyságtétel (Újszövetség) szerint: Bár az apostolok vallották, hogy egy az Isten, az Atya, több helyen mégis közvetlenül Jézust nevezik „mi Istenünknek”:

   Tamás: „Én Uram és én Istenem!” (János 20:28).

   Péter: „...a mi Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus...” (2Péter 1:1).

   Pál: „...a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus...” (Titusz 2:13).

A keresztény teológia összegzése (2026):

A „mi Istenünk” az az egyetlen Isten, aki az Ószövetségben JHVH-ként mutatkozott be, és akit az Újszövetség tanítása szerint az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységeként ismerhetünk meg.

Ha a Biblia szigorú szóhasználatát nézzük, a „mi Istenünk” kifejezés legtöbbször az Atyára vonatkozik, de az Újszövetség ezt a méltóságot kiterjeszti a Fiúra is, mert hitük szerint a kettő lényegileg egy.

- a 2. rész következik