Pontosan ki – vagy mi – a Szentlélek? Sokan feltételezik, hogy a Szentlélek az Atyaistennel és a Fiú Jézus Krisztussal együtt alkotja az úgynevezett Szentháromságot. Ez a tantétel az egy Istenbe vetett hitet fejezi ki, aki három különálló, de egyenlő személyben létezik. Vajon a Szentlélek egy harmadik isteni személy az Atyaisten és Jézus Krisztus mellett?
A Szentháromság szó sehol sem szerepel a Bibliában. Vallási kifejezésként csak a niceai zsinat (Kr. u. 325) után vált általános használatra, több évszázaddal azután, hogy a Biblia utolsó könyvei elkészültek.
A. W. Tozer A Szentírás ismerete című könyvében azt írja, hogy a Szentháromság egy „felfoghatatlan misztérium”, és hogy a megértésére irányuló kísérletek „örökké hiábavalóak maradnak”. Elismeri, hogy az egyházak, „anélkül, hogy úgy tennének, mintha megértenék”, ennek ellenére továbbra is tanítják ezt a tant. Így összegzi: „Az a tény, hogy [a Szentháromság] nem magyarázható meg kielégítően, ahelyett, hogy ellene szólna, inkább a javára szól” (Harper & Row, New York, 1961, 17., 18., 23. o.).
Unger bibliai szótára a Szentháromságról szóló cikkében elismeri, hogy a szentháromság-tan emberileg felfoghatatlan: „Mindenki, aki elmélyülten foglalkozik ezzel a témával, elismeri, hogy a Szentírás kinyilatkoztatása itt egy mély misztérium jelenlétébe vezet el minket; és hogy minden emberi kifejezési kísérlet szükségszerűen tökéletlen” (Moody Press, Chicago, 1966, 1118. o.).
Miért olyan nehéz megérteni a Szentlélek fogalmát, mint egy állítólagosan háromságos Istenség harmadik személyét, az Atyaistennel és Jézus Krisztussal együtt?
Mert a Biblia nem tanítja ezt! Nem lehet a Bibliából olyasmit bizonyítani, ami nem bibliai. A Biblia az egyetlen megbízható forrásunk az isteni kinyilatkoztatásra és igazságra, és a Szentháromság-tan nem része Isten emberiségnek adott kinyilatkoztatásának.
A Szentlélek – Isten ereje
A Szentlélek nem egy különálló személy, hanem Isten isteni erejeként jelenik meg a Bibliában . Az Anchor Bible Dictionary a Szentlélekről szóló cikkében úgy írja le, mint „az isteni jelenlét és hatalom megnyilvánulása, amely különösen a prófétai ihletésben érzékelhető” (3. kötet, Doubleday, New York, 1992, 260. o.).
A Szentírás a Szentlélekre úgy utal, mint Isten erejére (Zakariás 4:6; Mikeás 3:8). Pál azt mondta Timóteusnak, hogy ez a „…erő , szeretet és józanság Lelke ” (2Timóteus 1:7, kiemelés tőlem).
A Lukács 4:14 feljegyzi, hogy Jézus Krisztus „a Lélek erejében” kezdte szolgálatát . A Szentlélekről szólva, amelyet halála után kap majd követőitől, Jézus ezt mondta nekik: „Erőt vesztek, amikor a Szentlélek eljön rátok…” (ApCsel 1:8).
Péter elbeszéli, hogyan kente fel Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal, [és Jézus] "széjjeljárt, jót tett, és meggyógyította mindazokat, akiket az ördög elnyomott, mert Isten vele volt ” (ApCsel 10,38). A Szentlélek itt azzal az erővel van összekapcsolva , amellyel Isten vele volt – azzal az erővel, amely által Jézus Krisztus hatalmas csodákat hajtott végre földi, fizikai szolgálata során. A Szentlélek maga Isten erejének jelenléte , amely aktívan munkálkodik szolgáiban.
Pál apostol vágya az volt, hogy a római gyülekezet tagjai „bővölködjenek reménységben a Szentlélek ereje által”, ugyanúgy, ahogyan Jézus Krisztus is munkálkodott általa „erős jelekben és csodákban, Isten Lelkének ereje által” (Róma 15:13 , 19).
Isteni ihlet a Lélek által
A Szentírás ismételten feltárja, hogy Isten isteni ihletet ad prófétáinak és szolgáinak a Szentlélek által. Péter megjegyezte, hogy „soha ember akaratából nem származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istennek szent emberei” (2Péter 1:21).
Pál kijelentette, hogy Isten tervét „a Lélek kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak” (Efézus 3:5 ), és hogy saját tanításait is a Lélek ihlette (1Korinthus 2:13). Pál az 1Korinthus 2:9, 10-ben elmagyarázza, hogy Isten a Lelke által kinyilatkoztatta nekünk azokat a dolgokat, amelyeket az Őt szeretőknek készített. Az Atyaisten a Kinyilatkoztató, aki Lelke által munkálkodik azokban, akik szolgálják Őt.
Jézus Krisztus azt mondta követőinek, hogy a Szentlélek, akit az Atya elküld nekik, „megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (János 14:26).
Isten bennünk lévő Lelke által nyerhetünk lelki megértést és betekintést. „Mert ki tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az ember benne lakozó lelke által? Azonképpen Isten dolgait sem ismeri senki, csakha Isten Lelke által. Mi pedig nem a világ lelkét vettük, hanem az Isten Lelkét, hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk” (1Korinthus 2:11 , 12).
Jézus Krisztus bőségesen rendelkezett ezzel a lelki megértéssel. Messiásként a jövendölés szerint rendelkezett „a bölcsesség és az értelem Lelke, a tanács és az erő Lelke, az Úr ismeretének és félelmének Lelke” (Ézsaiás 11:2).
A Szentlélek egyéb tulajdonságai
A Szentlélekről sokféleképpen beszélnek, amelyek azt mutatják, hogy nem isteni személy. Például a Szentlelket ajándékként említik (ApCsel 10:45; 1Timóteus 4:14). Azt mondják nekünk, hogy kioltható (1Thesszalonika 5:19), hogy kitöltethet (ApCsel 2:17; 10:45), és hogy vele keresztelkedünk meg (Máté 3:11). Bennünk kell felkelnie (2Timóteus 1:6), és meg is újít minket (Titusz 3:5). Ezek természetesen nem egy személy tulajdonságai.
Ezt a Lelket „az ígéret Szent Lelkének… örökségünk zálogának… bölcsesség és kinyilatkoztatás Lelkének…” is nevezik (Efézus 1:13,14,17).
Ez a Lélek nemcsak az Atyaisten Lelke, hanem „Krisztus Lelke” is (Róma 8:9; Filippi 1:19; 1Péter 1:11). A keresztényekben lakozik, vezet és képessé tesz minket arra, hogy Isten gyermekei legyünk (Róma 8:14).
Az Atyaistennel és Jézus Krisztussal ellentétben, akiket formájukban és alakjukban következetesen emberi lényekhez hasonlítanak, a Szentlélek ugyanilyen következetesen, teljesen más módon jelenik meg. Galambként (Máté 3:16; Márk 1:10; Lukács 3:22; János 1:32) és „tüzes nyelvekként” (ApCsel 2:3) jelenik meg. Jézus Krisztus az „élő vízhez” hasonlította (János 7:37-39).
További bizonyítékok is vannak arra, hogy a Szentlélek nem személy, hanem Isten isteni ereje. A Máté 1:20 -ban azt olvassuk, hogy Jézust a Szentlélek nemzette (Moffatt fordítása). Jézus Krisztus mégis folyamatosan az Atyához imádkozott és az Atyát szólította Atyjaként, nem pedig a Szentlelket (Máté 10:32, 33;11:25-27;12:50; 5:13; 6:17, 27; 8:10 35). Soha nem képviselte a Szentlelket Atyjaként.
Pál nem ismerte el a Szentháromságot
Ha Isten Szentháromság lenne, Pál apostol, aki a korai egyház teológiai alapjainak nagy részét feljegyezte, biztosan megértette és tanította volna ezt a felfogást. Mégis, írásaiban nem találunk ilyen koncepciót.
Pál szokásos üdvözlete a gyülekezetekhez, valamint az egyénekhez írt leveleiben így hangzik: „Kegyelem néktek és békesség Istentől, az Atyától és az Úr Jézus Krisztustól.” A Szentlélekről nem esik szó.
Ugyanez a köszöntés, csak kisebb eltérésekkel, minden olyan levélben megjelenik, amelyben Pál nevét viseli: Róma 1:7;1Korinthus 1:3; 2Korinthus 1:2; Galata 1:3; Efézus 1:2; Filippi 1:2; Kolossé 1:2; 1Thesszalonika 1:1; 2Thesszalonika 1:2; 1Timóteus 1:2; 2Timóteus 1:2; Titusz 1:4; és Filemon 3.
A Szentlélek sosem szerepel ezekben az üdvözlésekben – hihetetlen figyelmetlenség lenne, ha a Szentlélek valóban Istennel és Jézus Krisztussal egyenrangú személy lenne.
Ez még meglepőbb, ha figyelembe vesszük, hogy azoknak a gyülekezeteknek, amelyeknek Pál írt, sok nem zsidó tagja volt politeista hátterűekből, akik korábban számos istent imádtak. Pál leveleiben nem szerepel feljegyzés arról, hogy megpróbálta volna a Szentháromságot vagy a Szentlelket isteni személyként magyarázni, aki egyenlő az Atyaistennel és Jézus Krisztussal.
Pál írásaiban csak a 2Korinthus 13:14-ben említi a Szentlelket az Atyaistennel és Jézus Krisztussal együtt, és ott is csak a „Szentlélek közösségéről” (Új Nemzetközi Változat) Istennel és Krisztussal.
Pál apostol világosan kijelenti, hogy „egy az Isten, az Atya, akitől mindenség van… és egy az Úr, Jézus Krisztus…” (1Korinthus 8:6). Nem tesz említést a Szentlélekről mint isteni személyről.
Más nézőpontok
Jézus Krisztus nem úgy beszélt a Szentlélekről, mint egy harmadik isteni személyről; ehelyett csak az Ő és az Atyaisten közötti kapcsolatról beszélt (Máté 26:39 ; Márk 13:32; 15:34; János 5:18, 22; 8:16,18; 10:30; 13:3; 17:11). Néhány rész, mint például Krisztusnak a „Segítőre” vagy a „Vigasztalóra” való utalása a János 14,15 és 16-ban, könnyen értelmezhető személyre való utalásként. Az eredeti nyelv azonban nem indokolja ezt.
[Az angol fordítások zavart okoznak azáltal, hogy félreértelmezik a görög nyelv főnevek nemének használatát.Az angolul beszélő népek (és a Biblia angol fordításai) közötti, a Szentlélek természetével kapcsolatos zavar nagy része a görög nyelv nemi névmásainak használatára összpontosul. A görög, akárcsak a román nyelvek (spanyol, francia, olasz és mások), minden főnévhez meghatározott nemet használ. Minden tárgyat, legyen az élő vagy élettelen, hímneműnek, nőneműnek vagy semlegesneműnek nevezünk.
Egy főnév neme általában önkényes, és semmi köze ahhoz, hogy a valóságban hímnemű vagy nőnemű dologra utal-e. Például franciául a könyvet, a livre-t, hímnemű értelemben, „ő”-ként emlegetik. Németül a lányt, a mädchen-t, semlegesnemű értelemben, „az”-ként emlegetik. Ezzel szemben angolul a nem kifejezetten hímnemű vagy nőnemű főneveket „az”-ként emlegetik.
Az Újszövetségben a Szentlélekkel kapcsolatban leggyakrabban hímnemű és semlegesnemű szavak keverékét használják. A görög paraklétosz szót „Vigasztalónak” vagy „Segítőnek” fordítják. A vigasztaló, akit Krisztus megígért, hogy elküld a tanítványoknak János evangéliumának 14., 15. és 16. fejezetében, hímnemű szó, ezért ezekben a fejezetekben az „ő”, „neki”, „övé” és „maga” névmásokkal utalnak rá. Ez azonban szigorúan véve egy nyelvtani eszköz, és nem a Szentlélek természetére vonatkozó állítás.
A Szentlélekre leggyakrabban használt másik szó a görög pneuma. „Léleknek” vagy „lélegzetnek” fordítják, és lélegzetet, szellőt, szellőt vagy lelket jelent. Ez a modern pneumatic szavunk gyökere, ami a levegővel vagy széllel kapcsolatos vagy általuk működtetett jelentésű. A pneuma nyelvtanilag semlegesnemű szó, ezért angolul olyan semlegesnemű kifejezésekkel kell illetni, mint az „it”, „its” vagy „itsel”.
A Szentháromság-tan által befolyásolt King James-változat fordítói általában rosszul fordították a pneuma Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk.”hímneműként, nem pedig semlegesneműként. Van néhány kivétel a Károli-fordításban, ahol a fordítást helyesen kezelték, például a Róma 8:16: „ Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.”
A Biblia későbbi angol fordításai, a King James Version példáját követve, hímneműnek fordították a Szentlélekre való utalásokat, így a modern változatokban szinte mindig „ő” vagy „neki” formában emlegetik.]
A legtöbb bibliatudós, ahogy azt számos fordítási jegyzet is rámutat, egyetért abban, hogy az egyetlen bibliai szakasz, amely a legnyilvánvalóbban alátámasztja a Szentháromságot – az 1János 5:7 utolsó része és a következő vers eleje –, a bibliatudósok készségesen elismerik, mint egy hamis kiegészítést, amelyet jóval János levelének megírása után tettek. Az Expositor's Bible Commentary elutasítja ezt a részt, mint „nyilvánvalóan egy késői, érdemtelen magyarázatot” (12. kötet, Zondervan Publishing House, Grand Rapids, 1981, 353. o.).
A Biblia utolsó könyvében (és az utolsóként megírtban) a Szentlélek feltűnően hiányzik. A könyv „új eget és új földet” ír le (Jelenések 21:1), amelyben „az Isten sátora az emberekkel lesz, és velük fog lakni” (3. vers). Jézus Krisztus, „a Bárány”, szintén ott van (22. vers). A Szentlélek azonban teljesen hiányzik – hihetetlen figyelmetlenség, ha ez a Lélek a Szentháromság harmadik személye.
- Scott Ashley írása
